Sziasztok!
Nem megszokott időpontban, de úgy gondoltam felteszem a részt. Tegnap szintvizsgáztam és 3-mas lett. Nekem ez is tök jó, legalább nem buktam.Nagyon örültem a kominak és a pipáknak de tényleg! Jó tudni, hogy tetszenek a fejik. Igyekszem őket izgisre és változatosra írni. Ha valaki esetleg ismeri Mollyt szólna neki, hogy jelentkezzen? Én már írtam neki, de azóta még nem kaptam választ.Köszi.Nem tudom, hogy vagytok vele, de imádom Selena Star Dance albumot.Eltudom egész nap hallgatni. Nos lényegtelen. Így utoljára fogalmam sincs mikor lesz a másik blogon Ez az életem-en friss. Megpróbálok alkotni valamit a szünetben. Akkor jöjjön is a rész.
Puszi Bell Boo :)
Múlt és jelen
(a dobozban lévő ajándék)
"Mintha mindenütt, ahol érintettem, átlüktetett volna a szíve a bőrén. Imbolygott körülöttünk a tér, hiszen nem mi imbolyogtunk benne. Mozdulatlanul, egymás szorításába nyűgözve álltunk. Szelídítgette a két gyöngéd ajkával a szájam, kényeztessem én is az enyémmel az övét."
(a dobozban lévő ajándék)
"Mintha mindenütt, ahol érintettem, átlüktetett volna a szíve a bőrén. Imbolygott körülöttünk a tér, hiszen nem mi imbolyogtunk benne. Mozdulatlanul, egymás szorításába nyűgözve álltunk. Szelídítgette a két gyöngéd ajkával a szájam, kényeztessem én is az enyémmel az övét."
A tegnap este után
kipihenten ébredek. A konyhában ülve idézem fel az emlékeket. Beleharapok a
számba és igyekszem nem vigyorogni. Lassan Harry is felébred és kimászik
hozzám. Belecsókol a nyakamba és szorosan magához ölel. Reggeli közben előszedi azt a kis dobozt, amit a múltkor kíváncsian nézegettem. Leteszi elém
és vár, hogy kinyissam.
-
Azt
hittem másnak vetted – mosolygok rá.
-
Nem is
tudom! Talán! – von vállat.
-
Hm,
akkor nem kell – nyújtom ki a nyelvem.
-
Vigyázz,
mert leharapom – hajol közel hozzám.
Egy gyors puszit
nyomok a szájára és kinyitom a dobozt. Egy páros kulcstartó van benne.
Gyönyörű, ezüst szív. A nyilas felétHarrynek adom, a másik fele nálam marad.
Két szívecske van az alján. A piros jelenti a babát, a fehér Harryt és az egész
minket. Felteszem a kulcstartómra, ahol már egy piros busz díszeleg és most már
ez is.
-
Tetszik?
– húz magához.
-
Ühüm –
bólintok.
Lemegyünk sétálni
a parkba, amíg a rajongók suliban vannak. Legalább addig sem zavarnak minket.
Nem mintha nem szeretném őket, mert sikerült őket elfogadnom. Most már nem
zavar, ha odajönnek hozzánk. Nagyjuknak sikerült elfogadniuk engem. Megbékéltek
a baba dologgal is. Sokan azt akarják, hogy róluk nevezzük el őt. Ezen csak jót
nevetünk. Igazából még nem is gondolkodtam még a lányom nevén. Úgy gondolom,
Harry is úgy gondolja ráérünk még. Messze van még az a kilencedik hónap. Séta
közben felhívják. Addig elfoglalom magam a nyaka puszilgatásával, ami elvonja a
figyelmét. Jót kuncogok rajta majd, amikor leteszi megragadja a fejem és mélyen
megcsókol.
-
Oké –
zárom rövidre.
-
Babe!
Ha nem akarsz menni… - kezd bele, de félbeszakítom.
-
Félreérted!
Nem akarom, hogy neked fájjon hiszen… Neked ez volt az életed! – motyogom.
-
Lehet
visszaállok – jelenti ki hirtelen.
-
Mi? –
ráncolom meg a homlokom.
-
Megpróbálom
újra – áll meg előttem.
-
De…
Most… Most kaptál új szívet – dadogok.
-
Erről már beszéltem az orvosommal is. Nyugodj
meg! Azt mondta egészségesebb leszek, ha sportolok – simítja meg az arcom.
-
Értem
– zárom le a témát.
Őszintén szólva
nem akarom, hogy visszamenjen. Kitudja mikor mehet versenyre és meddig lesz
távol tőlem, tőlünk. Tudtam, hogy ez az élete. Látszott rajt már a házibulin is
és a házukban lévő temérdek érmen. Egészen hazáig ezen kattog az agyam. Hallani
sem akarok a témáról, mert gondolatra is kezdek ideges lenni. Mi lesz, ha
vissza veszik és nem marad ránk ideje? Mi lesz, ha rosszul lesz? Levetődök a
kanapéra és bámulni kezdem a tévét, amíg a gondolataim el nem terelnek más
irányba.
-
Tudom
mik járnak a fejedben – ül le mellém.
-
Igen?
– nézek rá.
-
Nem
fogsz elveszíteni! Megígérem! – mászik fölém.
-
Ezek
csak ígéretek Harry! – nézek a szemeibe.
-
Higgy
bennem Baby! – túr bele a hajamba.
-
Bizonyítsd
be! – nyalom meg az ajkaim.
Közelebb férkőzök
az arcához és egy milliméterre állok meg az ajkai előtt. Csak nézek a smaragd
zöld szemeibe és arra eszmélek fel, hogy menthetetlenül kívánom és szerelmes
vagyok. Direkt húzzuk egymás idegeit. Éhező vadként veti magát az ajkaimra. Belemosolygok
a csókba és újból érezni kezdem, hogy a kicsi rugdosódik. Egy ideig csókolózunk
a kanapén majd átnézünk Harry szüleihez. Látnom kell az öcsém. Bár nem szívesen
megyek, mert félek látni őt. Anyára emlékezetet és túlságosan fáj, fájna. Sőt
azt hiszem még most is fáj. Talán Harry az ok, hogy nem gondolok rá. A gardrób
előtt állva gondolkozom, amikor két kar fonódik a derekam köré.
-
Túl
sokat agyalsz! – puszil bele a fejembe.
-
Nem
mondhatnánk le? – kérdezem halkan.
-
Mitől
félsz? Egy pár éves gyerek nem fogja leordítani a fejed. Nyugi! – simogatja a
pocakom.
-
Tudom,
de… Ha ránézek anyát látom és ez… Fáj... – motyogom.
-
Ott
leszek veled! Minden oké lesz! – lépked elém.
Bólintok majd egy
gyors ölelés után felöltözöm. Felveszek egy vékony cicanacit, egy vaj színű ,hosszú
pólót és elindulunk. Amint leparkolunk Harry szüleinek háza előtt mély levegőt
veszek. A nappaliban állva meglátom a tejfel szőke öcsém. Ledermedek és csak
állok. Könnyek gyűlnek a szemembe. Nem láttam már egy ideje és őszintén,
hiányzik. Harry megszorítja a kezem és beljebb húz. Letérdelek Embry mögé és a
szemei elé teszem a kezem. Forgatni kezdi a fejét mire felnevetek.
-
Na ki
az? – szólalok meg.
Feláll a kis
lábaira és megfordul a kezeim közt. Még csak két éves. Anya, apa halála után
egy úgymond „barátjától” teherbe esett. Úgy nézett ki, hogy sokáig együtt is
lesznek, de aztán elhagyott minket.
-
Emy –
mondja a nevem.
-
Szia
Embry – mosolygok rá.
-
Baba!
– simítja a kezét a pocakomra.
-
Igen!
– fogom meg a kezét.
Egy ideig
elvagyunk majd kisétálunk a konyhába. Eszünk valamit és végignézem őt. Teljesen
egészséges és… Olyan szemei vannak, mint… Mint nekem.
-
Harry!
– kiabálok ki.
Mozgolódást hallok
kintről. Harry egy perc alatt mellettem terem. Végignéz rajtam majd kérdőn
húzza össze a szemeit. Kikísérem Embryt, Annehoz. Bemegyünk az egyik szobába és
magyarázni kezdek.
-
Neki
is… Olyan szeme van, mint nekem! Hogy fogják így elfogadni? Mi lesz, ha a mi
lányunknak is ilyen szemei lesznek? Mit fogok csinálni? Mitől van ez? Beteg
lennék? – járkálok ide-oda.
-
Hé,
hé, hé! Nyugodj meg, mielőtt elájulsz! – állít meg.
-
De… A
szemei… – kezdek bele, de elhallgattat.
-
Egyszer
már megbeszéltük ezt emlékszel? Szerintem csodálatosak és elképesztőek! Soha
nem szégyellném, ha lányunknak ilyen szemei lennének. Értsd meg kicsim, hogy ez
egy áldás! Lehet másoknak visszataszító, de ez tesz téged egyedivé és vonzóvá!
Gondolj bele milyen dögös lesz majd a csajoknak ez tizenévesen – ültet le.
Mélyeket
sóhajtozok és bólintok. Ad egy rövid csókot és visszahúz. Igyekszem megnyugodni
és a szavaira koncentrálni. Vonzónak találja a szemeim? Ezt eddig nem is
mondta.
-
Vonzónak
találod a szemeimet? – kérdezem száj harapdálva.
-
Ez
volt az első, ami meg fogott benned. Talán Zaynt is ezzel fogtad meg –
gondolkozik el.
-
Hogy
jön ide Zayn? – rázom meg a fejem.
-
Mindegy!
– zárja rövidre.
-
Harry!
– csattan fel a hangom.
-
Csak
egy megjegyzés volt – fordul vissza felém.
-
Hát,
oké – vonok vállat.
Elengedem a kezét
és bemegyek a konyhába. Eszek valamit, mert kezdek rosszul lenni. Anne bejön
Embryvel és leülnek mellém. Embry csak figyel engem és nyújtózkodik felém.
-
Baba!
– kalimpál a kezeivel.
-
Te is
egy nagy baba vagy! – koppintok az orrára.
-
Miért
nem főtt ételt eszel? A csoki az nem kaja! – korhol le Harry anyukája.
-
Nem
vagyok nagyon éhes – nézek rá.
-
Hülyeség!
Enned kell, mert leesik a cukrod és elájulsz! Melegítek kaját és kész. Harry
gyere enni! – kiabál ki neki.
Pár percen belül
meg is érkezik. Még a csokit majszolgatom, amikor leül mellém. Kiveszi a
kezemből és bekap pár kockát ő is. Anne megrázza a fejét és elénk tesz két
tányér spagettit. Összefut a nyál a számban és rávetem magam. Harry felnevet
mellettem, amíg Anne csak mosolyog rám. Evés után elindulunk haza. Embry kiver
egy kisebb sírást és amint elbúcsúzom tőle elindulunk. Megígérem neki, hogy a
hétvégén elmegyünk valahová mire megnyugszik és bólogatni kezd.
-
Ugrik
a bajnokság? – kérdezi Harry a kocsiban.
-
Sajnálom,
kiment a fejemből – húzom el a szám.
-
Mindegy!
– morogja.
A hét közepe felé
szinte minden nap morogtunk valamit Harryvel. Tudom, sőt tuti biztos, hogy köze
van ahhoz a múltkori beszélgetéshez. Ha szóba hozom a témát, hogy beszéljük meg
úgy csinál, mint aki itt sincs. Hétvégén elmegy a barátaival a bajnokságra.
Lana is megy és megadja a címet hátha kinézünk Embryvel. Reggel elindulok érte
kocsival és úgy döntök, hogy kinézünk. A szememmel Harryt keresem a tömegben.
Esélyem sincs megtalálni. Embry húzogatni kezdi a kezem és a mosdó felé bökdös.
Lassan elindulunk és amikor odaérek azt látom, hogy Harry és Leila
csókolóznak?! Az ajkaik szinkronban mozognak. Csak állok ott és egy perc alatt
könnyek szöknek a szemembe. Lana is mellénk ér és átadom az öcsém a kezébe.
Mielőtt még elindulnék megszólal.
-
Hajjy…
Baba – szólal meg Embry.
Harry feleszmél a
hangra és pillanatok alatt fordul meg. Valószínű még látott elmenni. Kifutok a
hátsó kijárathoz és nekidőlök a falnak. Elsírom magam jó hangosan. Úgy öt perc
elteltével csak könnyezek. Mélyeket sóhajtok, hogy jobban legyek. A telefonom
csörögni kezd, de amint ő hív kinyomom vagy csak hagyom csörögni. Nyílik az
ajtó és kilép rajta Harry. Egy kisebb kiemelkedő fal mögé bújok és lehunyom a
szemeim, magamat is nyugtatva.
-
Babe!
– szólal meg előttem.
-
Menj
innen! – pattannak ki a szemeim.
-
Nem
megyek el, amíg meg nem magyarázom! – húzódik közel hozzám.
-
Megcsókoltad
őt… Jártok is? – nézek rá dühösen.
-
Cem
hagyd abba! Téged szeretlek! Ő csak… Megtámadta valami perverz és… -
félbeszakítom.
-
Te
csak segítettél mi? – bunkózok.
-
Igen.
Őt… Így erőszakolták meg azon estén, amikor először találkoztunk itt. Ugyan
ilyen perverz elmebeteg – szorítja ökölbe a kezeit.
-
Szegény!
Te meg olyan kedves vagy, hogy vigasztalgatod és csókolózol is vele –
gúnyolódok a nyomorán.
-
Ne
legyél már ennyire kibaszottul féltékeny! – kiabál rám.
-
Miért
ne lehetnék? A te gyerekedet hordom a szívem alatt. Minden percben azon rettegek,
hogy mikor hagysz el! Mikor unsz meg minket! Mikor hoznak össze olyannal akivel
nem kéne. Mikor mész vissza. Folyamatosan azon agyalok, hogy visszamész a
csapathoz, visszamész hozzá és ejtesz minket hónapokig. Nekem ez nem kell!
Normális életet akarok Harry! – kiabálom le a fejét.
-
Most
is normális életünk van! Ne akadj fent egy csókon! – mondja idegesen.
-
Nincs
normális életünk! Sohasem lesz! Sohasem leszel mellettem, ha hónapokra elmész –
sírom el magam.
-
Milyen
hónapokra? Cemy, kicsim! Nyugodj meg! – törli le a könnyeim.
Újabb és újabb
cseppek futnak le az arcomon, amit ő vagy a csókjaival vagy az ujjaival töröl
le. Mindig visszatér a múltja és ezt ő is nagyon jól tudja. Leila mindig is
bele fog furakodni az életünkbe, hiszen a része volt. Talán mélyebb része, mint
én valaha is leszek. Ezért félek. Egy ideig állok az ölelésében majd ellököm
magamtól és visszamegyek. Lana hazaviszi Embryt. Harry beér engem és a kocsim
felé húz. Ő valószínűleg a csapattal jött. Éppen a rádiót hallgatom fülesen
keresztül, amikor bejelentik, hogy Harry Styles visszatér egy időre az
úszáshoz. Felsóhajtok és inkább zenét kezdek el hallgatni. Amint beérek az
ajtón befekszem az ágyba és el is alszom. Késő este kelek fel. Harry a zuhany
alatt sír, káromkodik és püföli a falat. Valószínű már vérzik a keze vagy
eltörte az ujjait. Bemászok hozzá és átölelem hátulról.
-
Sajnálom!
Sajnálom az egészet! – túr bele a hajába.
-
Sss… -
fogom meg a kezeit.
-
Megígértem,
hogy nem hagylak el! Megígértem, hogy nem csallak meg! Erre… - akadnak el a
szavai.
-
Harry
ne emészd magad! Kérlek! Kicsit túlreagáltam, de azt hiszem érthető, hiszen
terhes vagyok – csúszok be elé.
-
Nekem
te vagy az életem Babe! – simít a falhoz.
-
Tudom!
– ölelem meg.
Egy darabig csak
ölelem magamhoz, majd a haját kezdem el simogatni. Együtt zuhanyzunk le majd
kiülünk a kanapéra. Harry egy boxerban és atlétában, én meg egy pólóban és
bugyiban. A mellkasának dőlve fekszem és nézem a tévét. Valami bugyuta
szerelmes filmet nézünk.
Másnap délben
ébredek fel. Teljesen kiütöttem magam tegnap az idegeskedéssel és a sírással.
Harry mellettem fekszik és engem bámul. Lassan felkúszok hozzá és megcsókolom.
Késői ebéd közben egyikünk sem beszél. Lehet tegnap túlságosan túlreagáltam azt
a dolgot, de ő az enyém. De hallani sírni őt az volt a legrosszabb. Ebéd után
találkozok Lanával. Harry meg már meg is kezdi az edzést. Beszélgetünk ez
elmúlt hónapokról és felhozom neki az úszásos témát.
-
Nem
hagyna el! Ismerem őt és beszélgettünk is róla – néz rám ijedt fejjel.
-
Nem
eszlek meg Lan – nevetek fel.
-
Jó, de
a terhes nők mindenen felhúzzák magukat – mondja halkan.
-
Lan! –
forgatom meg a szemeim.
-
Jó, jó
befogtam – ölel meg.
-
Le sem
tagadhatod a bátyád – nevetek fel.
-
Nem
nézzük meg őket? – csillannak fel a szemei.
Bólintok majd
elindulunk hozzájuk. Lassan körbejárjuk az uszodát minden képet végig nézegetve
amin Harry és Louis is rajta van. Aztán lesétálunk a sorok között. A srácok
most éppen lazítanak. Egyedül csak Harry úszik. Lana előre fut míg én szépen
lassan sétálok lefelé. Körbenézek és mindenki felém kapja a fejét. Tényleg
igaza van Harrynek? Megszépít a terhesség? Vagy ez is a hülye kétszínű szem
legendája. Játszik velem a sors az is biztos. Egy egyszerű bőr, vékony cica
nadrág, krém színű nyári ruha, balerina cipővel. A hajam begöndörítve és egy
kisebb krém színű táska van nálam. Lana szerint el kell varázsoljam Harryt és
egy kis féltékenység sem árt. Így hazavitt még átöltözni és kicsinosított.
Szerinte modellkednem kéne szülés után. Végül is nem lenne rossz dolog a suli
mellett. Harry viszont mit szólna hozzá… Már előre tudom. Amint leérek a
srácokhoz köszönök majd egy vizes test tapad hátulról hozzám.
-
Megfogom
fojtani Lant – mormolja a fülembe.
-
Miért?
Talán nem tetszem? – kérdezem halkan.
-
Viccelsz
velem? A srácok már kinéztek maguknak – csókol a fülem mögé.
Lassan
megtörölközik és úgy rendesen, anyait-apait beleadva mindenki előtt megcsókol.
Amikor elválok tőle levegőért a fejem vörössé válik. Gyorsan átöltözik és
melegítőben jön haza. Persze a fotósok most sem maradhatnak el. Kikérdezik
Harryt a csókról, az úszásról és rólunk. Hirtelen ideges lesz és próbál kihúzni
a tömegből. Épp, hogy elérünk a kocsiig, amikor rosszul lesz. A mellkasához kap
és nekidől a kocsinak. Hiába szólítgatom nem reagál. Aztán egyszerűen
összeesik. Azonnal tárcsázom a mentőket és próbálom újra éleszteni, ahogy
minden úszáson tanultuk. Amíg ki nem érkeznek a mentők, addig élesztem újra.
Átveszik a helyem és én is kezdek rosszul lenni.
-
Nyugodjon
meg kérem! Árt a babának és magának is. A barátjának már stabil az állapota!
Most jöjjön be velünk a kórházba – ültet be az egyik mentős csaj.
Harryt egy
hordágyra fektetve tolják be a mentőbe. Nem sírhatok most. Erősnek kell lennem
miattunk és miatta is. Idegesen járkálok a folyóson, amíg Lan és Louis meg nem
érkezik. Mitől lehetett rosszul? Hiszen most kapott új szívet. Azt sem tudom
hová vitték olyan sokkos állapotban voltam még mindig.
-
Ülj le
Cem! Mond el mi volt! – fogja meg a kezem Lana.
-
Mentünk
a kocsi felé, elleptek a fotósok, kérdezősködni kezdtek és rosszul lett – nézek
rá.
-
Ti jól
vagytok? – ül le mellém.
-
Azt
hiszem. Bár sokkot kaptam egy ideig. A nővér szerint ez normális terhes nőknél
– sóhajtok fel.
Egy alapos kivizsgálás után Harryt bent tartják két
napig. Enyhe rosszullétek törhetnek rá, ha megerőlteti magát vagy túlságosan
ideges lesz. Most alszik és bemehetünk hozzá. Elemi erővel tör rám a fáradtság
és amint belépek az ajtón elájulok. Fogalmam sincs mi történt, de úgy érzem ez
most jó. Jó érzés tudatlannak lenni.
Kövit gyors!
VálaszTörlésNagyon jó volt!Kövit!!!
VálaszTörlés