14. rész

Sziasztok! 

Nem megszokott időpontban, de úgy gondoltam felteszem a részt. Tegnap szintvizsgáztam és 3-mas lett. Nekem ez is tök jó, legalább nem buktam.Nagyon örültem a kominak és a pipáknak de tényleg! Jó tudni, hogy tetszenek a fejik. Igyekszem őket izgisre és változatosra írni. Ha valaki esetleg ismeri Mollyt szólna neki, hogy jelentkezzen? Én már írtam neki, de azóta még nem kaptam választ.Köszi.Nem tudom, hogy vagytok vele, de imádom Selena Star Dance albumot.Eltudom egész nap hallgatni. Nos lényegtelen. Így utoljára fogalmam sincs mikor lesz a másik blogon Ez az életem-en friss. Megpróbálok alkotni valamit a szünetben. Akkor jöjjön is a rész. 

Puszi Bell Boo :)

Múlt és jelen

(a dobozban lévő ajándék)

"Mintha mindenütt, ahol érintettem, átlüktetett volna a szíve a bőrén. Imbolygott körülöttünk a tér, hiszen nem mi imbolyogtunk benne. Mozdulatlanul, egymás szorításába nyűgözve álltunk. Szelídítgette a két gyöngéd ajkával a szájam, kényeztessem én is az enyémmel az övét."

A tegnap este után kipihenten ébredek. A konyhában ülve idézem fel az emlékeket. Beleharapok a számba és igyekszem nem vigyorogni. Lassan Harry is felébred és kimászik hozzám. Belecsókol a nyakamba és szorosan magához ölel. Reggeli közben előszedi azt a kis dobozt, amit a múltkor kíváncsian nézegettem. Leteszi elém és vár, hogy kinyissam.

-         Elfelejtettem tegnap odaadni – vakarja meg a fejét.

-         Azt hittem másnak vetted – mosolygok rá.

-         Nem is tudom! Talán! – von vállat.

-         Hm, akkor nem kell – nyújtom ki a nyelvem.

-         Vigyázz, mert leharapom – hajol közel hozzám.

Egy gyors puszit nyomok a szájára és kinyitom a dobozt. Egy páros kulcstartó van benne. Gyönyörű, ezüst szív. A nyilas felétHarrynek adom, a másik fele nálam marad. Két szívecske van az alján. A piros jelenti a babát, a fehér Harryt és az egész minket. Felteszem a kulcstartómra, ahol már egy piros busz díszeleg és most már ez is.

-         Tetszik? – húz magához.

-         Ühüm – bólintok.

Lemegyünk sétálni a parkba, amíg a rajongók suliban vannak. Legalább addig sem zavarnak minket. Nem mintha nem szeretném őket, mert sikerült őket elfogadnom. Most már nem zavar, ha odajönnek hozzánk. Nagyjuknak sikerült elfogadniuk engem. Megbékéltek a baba dologgal is. Sokan azt akarják, hogy róluk nevezzük el őt. Ezen csak jót nevetünk. Igazából még nem is gondolkodtam még a lányom nevén. Úgy gondolom, Harry is úgy gondolja ráérünk még. Messze van még az a kilencedik hónap. Séta közben felhívják. Addig elfoglalom magam a nyaka puszilgatásával, ami elvonja a figyelmét. Jót kuncogok rajta majd, amikor leteszi megragadja a fejem és mélyen megcsókol.

-         A hétvégén bajnokságra megyünk – kulcsolja össze az ujjainkat.

-         Oké – zárom rövidre.

-         Babe! Ha nem akarsz menni… - kezd bele, de félbeszakítom.

-         Félreérted! Nem akarom, hogy neked fájjon hiszen… Neked ez volt az életed! – motyogom.

-         Lehet visszaállok – jelenti ki hirtelen.

-         Mi? – ráncolom meg a homlokom.

-         Megpróbálom újra – áll meg előttem.

-         De… Most… Most kaptál új szívet – dadogok.

-          Erről már beszéltem az orvosommal is. Nyugodj meg! Azt mondta egészségesebb leszek, ha sportolok – simítja meg az arcom.

-         Értem – zárom le a témát.

Őszintén szólva nem akarom, hogy visszamenjen. Kitudja mikor mehet versenyre és meddig lesz távol tőlem, tőlünk. Tudtam, hogy ez az élete. Látszott rajt már a házibulin is és a házukban lévő temérdek érmen. Egészen hazáig ezen kattog az agyam. Hallani sem akarok a témáról, mert gondolatra is kezdek ideges lenni. Mi lesz, ha vissza veszik és nem marad ránk ideje? Mi lesz, ha rosszul lesz? Levetődök a kanapéra és bámulni kezdem a tévét, amíg a gondolataim el nem terelnek más irányba.

-         Tudom mik járnak a fejedben – ül le mellém.

-         Igen? – nézek rá.

-         Nem fogsz elveszíteni! Megígérem! – mászik fölém.

-         Ezek csak ígéretek Harry! – nézek a szemeibe.

-         Higgy bennem Baby! – túr bele a hajamba.

-         Bizonyítsd be! – nyalom meg az ajkaim.

Közelebb férkőzök az arcához és egy milliméterre állok meg az ajkai előtt. Csak nézek a smaragd zöld szemeibe és arra eszmélek fel, hogy menthetetlenül kívánom és szerelmes vagyok. Direkt húzzuk egymás idegeit. Éhező vadként veti magát az ajkaimra. Belemosolygok a csókba és újból érezni kezdem, hogy a kicsi rugdosódik. Egy ideig csókolózunk a kanapén majd átnézünk Harry szüleihez. Látnom kell az öcsém. Bár nem szívesen megyek, mert félek látni őt. Anyára emlékezetet és túlságosan fáj, fájna. Sőt azt hiszem még most is fáj. Talán Harry az ok, hogy nem gondolok rá. A gardrób előtt állva gondolkozom, amikor két kar fonódik a derekam köré.

-         Túl sokat agyalsz! – puszil bele a fejembe.

-         Nem mondhatnánk le? – kérdezem halkan.

-         Mitől félsz? Egy pár éves gyerek nem fogja leordítani a fejed. Nyugi! – simogatja a pocakom.

-         Tudom, de… Ha ránézek anyát látom és ez… Fáj... – motyogom.

-         Ott leszek veled! Minden oké lesz! – lépked elém.

Bólintok majd egy gyors ölelés után felöltözöm. Felveszek egy vékony cicanacit, egy vaj színű ,hosszú pólót és elindulunk. Amint leparkolunk Harry szüleinek háza előtt mély levegőt veszek. A nappaliban állva meglátom a tejfel szőke öcsém. Ledermedek és csak állok. Könnyek gyűlnek a szemembe. Nem láttam már egy ideje és őszintén, hiányzik. Harry megszorítja a kezem és beljebb húz. Letérdelek Embry mögé és a szemei elé teszem a kezem. Forgatni kezdi a fejét mire felnevetek.

-         Na ki az? – szólalok meg.

Feláll a kis lábaira és megfordul a kezeim közt. Még csak két éves. Anya, apa halála után egy úgymond „barátjától” teherbe esett. Úgy nézett ki, hogy sokáig együtt is lesznek, de aztán elhagyott minket.

-         Emy – mondja a nevem.

-         Szia Embry – mosolygok rá.

-         Baba! – simítja a kezét a pocakomra.

-         Igen! – fogom meg a kezét.

Egy ideig elvagyunk majd kisétálunk a konyhába. Eszünk valamit és végignézem őt. Teljesen egészséges és… Olyan szemei vannak, mint… Mint nekem.

-         Harry! – kiabálok ki.

Mozgolódást hallok kintről. Harry egy perc alatt mellettem terem. Végignéz rajtam majd kérdőn húzza össze a szemeit. Kikísérem Embryt, Annehoz. Bemegyünk az egyik szobába és magyarázni kezdek.

-         Neki is… Olyan szeme van, mint nekem! Hogy fogják így elfogadni? Mi lesz, ha a mi lányunknak is ilyen szemei lesznek? Mit fogok csinálni? Mitől van ez? Beteg lennék? – járkálok ide-oda.

-         Hé, hé, hé! Nyugodj meg, mielőtt elájulsz! – állít meg.

-         De… A szemei… – kezdek bele, de elhallgattat.

-         Egyszer már megbeszéltük ezt emlékszel? Szerintem csodálatosak és elképesztőek! Soha nem szégyellném, ha lányunknak ilyen szemei lennének. Értsd meg kicsim, hogy ez egy áldás! Lehet másoknak visszataszító, de ez tesz téged egyedivé és vonzóvá! Gondolj bele milyen dögös lesz majd a csajoknak ez tizenévesen – ültet le.

Mélyeket sóhajtozok és bólintok. Ad egy rövid csókot és visszahúz. Igyekszem megnyugodni és a szavaira koncentrálni. Vonzónak találja a szemeim? Ezt eddig nem is mondta.

-         Vonzónak találod a szemeimet? – kérdezem száj harapdálva.

-         Ez volt az első, ami meg fogott benned. Talán Zaynt is ezzel fogtad meg – gondolkozik el.

-         Hogy jön ide Zayn? – rázom meg a fejem.

-         Mindegy! – zárja rövidre.

-         Harry! – csattan fel a hangom.

-         Csak egy megjegyzés volt – fordul vissza felém.

-         Hát, oké – vonok vállat.

Elengedem a kezét és bemegyek a konyhába. Eszek valamit, mert kezdek rosszul lenni. Anne bejön Embryvel és leülnek mellém. Embry csak figyel engem és nyújtózkodik felém.

-         Baba! – kalimpál a kezeivel.

-         Te is egy nagy baba vagy! – koppintok az orrára.

-         Miért nem főtt ételt eszel? A csoki az nem kaja! – korhol le Harry anyukája.

-         Nem vagyok nagyon éhes – nézek rá.

-         Hülyeség! Enned kell, mert leesik a cukrod és elájulsz! Melegítek kaját és kész. Harry gyere enni! – kiabál ki neki.

Pár percen belül meg is érkezik. Még a csokit majszolgatom, amikor leül mellém. Kiveszi a kezemből és bekap pár kockát ő is. Anne megrázza a fejét és elénk tesz két tányér spagettit. Összefut a nyál a számban és rávetem magam. Harry felnevet mellettem, amíg Anne csak mosolyog rám. Evés után elindulunk haza. Embry kiver egy kisebb sírást és amint elbúcsúzom tőle elindulunk. Megígérem neki, hogy a hétvégén elmegyünk valahová mire megnyugszik és bólogatni kezd.

-         Ugrik a bajnokság? – kérdezi Harry a kocsiban.

-         Sajnálom, kiment a fejemből – húzom el a szám.

-         Mindegy! – morogja.

A hét közepe felé szinte minden nap morogtunk valamit Harryvel. Tudom, sőt tuti biztos, hogy köze van ahhoz a múltkori beszélgetéshez. Ha szóba hozom a témát, hogy beszéljük meg úgy csinál, mint aki itt sincs. Hétvégén elmegy a barátaival a bajnokságra. Lana is megy és megadja a címet hátha kinézünk Embryvel. Reggel elindulok érte kocsival és úgy döntök, hogy kinézünk. A szememmel Harryt keresem a tömegben. Esélyem sincs megtalálni. Embry húzogatni kezdi a kezem és a mosdó felé bökdös. Lassan elindulunk és amikor odaérek azt látom, hogy Harry és Leila csókolóznak?! Az ajkaik szinkronban mozognak. Csak állok ott és egy perc alatt könnyek szöknek a szemembe. Lana is mellénk ér és átadom az öcsém a kezébe. Mielőtt még elindulnék megszólal.   

-         Hajjy… Baba – szólal meg Embry.

Harry feleszmél a hangra és pillanatok alatt fordul meg. Valószínű még látott elmenni. Kifutok a hátsó kijárathoz és nekidőlök a falnak. Elsírom magam jó hangosan. Úgy öt perc elteltével csak könnyezek. Mélyeket sóhajtok, hogy jobban legyek. A telefonom csörögni kezd, de amint ő hív kinyomom vagy csak hagyom csörögni. Nyílik az ajtó és kilép rajta Harry. Egy kisebb kiemelkedő fal mögé bújok és lehunyom a szemeim, magamat is nyugtatva.

-         Babe! – szólal meg előttem.

-         Menj innen! – pattannak ki a szemeim.

-         Nem megyek el, amíg meg nem magyarázom! – húzódik közel hozzám.

-         Megcsókoltad őt… Jártok is? – nézek rá dühösen.

-         Cem hagyd abba! Téged szeretlek! Ő csak… Megtámadta valami perverz és… - félbeszakítom. 

-         Te csak segítettél mi? – bunkózok. 

-         Igen. Őt… Így erőszakolták meg azon estén, amikor először találkoztunk itt. Ugyan ilyen perverz elmebeteg – szorítja ökölbe a kezeit.

-         Szegény! Te meg olyan kedves vagy, hogy vigasztalgatod és csókolózol is vele – gúnyolódok a nyomorán.

-         Ne legyél már ennyire kibaszottul féltékeny! – kiabál rám.

-         Miért ne lehetnék? A te gyerekedet hordom a szívem alatt. Minden percben azon rettegek, hogy mikor hagysz el! Mikor unsz meg minket! Mikor hoznak össze olyannal akivel nem kéne. Mikor mész vissza. Folyamatosan azon agyalok, hogy visszamész a csapathoz, visszamész hozzá és ejtesz minket hónapokig. Nekem ez nem kell! Normális életet akarok Harry! – kiabálom le a fejét.

-         Most is normális életünk van! Ne akadj fent egy csókon! – mondja idegesen.

-         Nincs normális életünk! Sohasem lesz! Sohasem leszel mellettem, ha hónapokra elmész – sírom el magam.

-         Milyen hónapokra? Cemy, kicsim! Nyugodj meg! – törli le a könnyeim.

Újabb és újabb cseppek futnak le az arcomon, amit ő vagy a csókjaival vagy az ujjaival töröl le. Mindig visszatér a múltja és ezt ő is nagyon jól tudja. Leila mindig is bele fog furakodni az életünkbe, hiszen a része volt. Talán mélyebb része, mint én valaha is leszek. Ezért félek. Egy ideig állok az ölelésében majd ellököm magamtól és visszamegyek. Lana hazaviszi Embryt. Harry beér engem és a kocsim felé húz. Ő valószínűleg a csapattal jött. Éppen a rádiót hallgatom fülesen keresztül, amikor bejelentik, hogy Harry Styles visszatér egy időre az úszáshoz. Felsóhajtok és inkább zenét kezdek el hallgatni. Amint beérek az ajtón befekszem az ágyba és el is alszom. Késő este kelek fel. Harry a zuhany alatt sír, káromkodik és püföli a falat. Valószínű már vérzik a keze vagy eltörte az ujjait. Bemászok hozzá és átölelem hátulról.

-         Sajnálom! Sajnálom az egészet! – túr bele a hajába.

-         Sss… - fogom meg a kezeit.

-         Megígértem, hogy nem hagylak el! Megígértem, hogy nem csallak meg! Erre… - akadnak el a szavai.

-         Harry ne emészd magad! Kérlek! Kicsit túlreagáltam, de azt hiszem érthető, hiszen terhes vagyok – csúszok be elé.

-         Nekem te vagy az életem Babe! – simít a falhoz.

-         Tudom! – ölelem meg.

Egy darabig csak ölelem magamhoz, majd a haját kezdem el simogatni. Együtt zuhanyzunk le majd kiülünk a kanapéra. Harry egy boxerban és atlétában, én meg egy pólóban és bugyiban. A mellkasának dőlve fekszem és nézem a tévét. Valami bugyuta szerelmes filmet nézünk.

Másnap délben ébredek fel. Teljesen kiütöttem magam tegnap az idegeskedéssel és a sírással. Harry mellettem fekszik és engem bámul. Lassan felkúszok hozzá és megcsókolom. Késői ebéd közben egyikünk sem beszél. Lehet tegnap túlságosan túlreagáltam azt a dolgot, de ő az enyém. De hallani sírni őt az volt a legrosszabb. Ebéd után találkozok Lanával. Harry meg már meg is kezdi az edzést. Beszélgetünk ez elmúlt hónapokról és felhozom neki az úszásos témát.

-         Nem hagyna el! Ismerem őt és beszélgettünk is róla – néz rám ijedt fejjel.

-         Nem eszlek meg Lan – nevetek fel.

-         Jó, de a terhes nők mindenen felhúzzák magukat – mondja halkan.

-         Lan! – forgatom meg a szemeim.

-         Jó, jó befogtam – ölel meg.

-         Le sem tagadhatod a bátyád – nevetek fel.

-         Nem nézzük meg őket? – csillannak fel a szemei. 

Bólintok majd elindulunk hozzájuk. Lassan körbejárjuk az uszodát minden képet végig nézegetve amin Harry és Louis is rajta van. Aztán lesétálunk a sorok között. A srácok most éppen lazítanak. Egyedül csak Harry úszik. Lana előre fut míg én szépen lassan sétálok lefelé. Körbenézek és mindenki felém kapja a fejét. Tényleg igaza van Harrynek? Megszépít a terhesség? Vagy ez is a hülye kétszínű szem legendája. Játszik velem a sors az is biztos. Egy egyszerű bőr, vékony cica nadrág, krém színű nyári ruha, balerina cipővel. A hajam begöndörítve és egy kisebb krém színű táska van nálam. Lana szerint el kell varázsoljam Harryt és egy kis féltékenység sem árt. Így hazavitt még átöltözni és kicsinosított. Szerinte modellkednem kéne szülés után. Végül is nem lenne rossz dolog a suli mellett. Harry viszont mit szólna hozzá… Már előre tudom. Amint leérek a srácokhoz köszönök majd egy vizes test tapad hátulról hozzám.

-         Megfogom fojtani Lant – mormolja a fülembe.

-         Miért? Talán nem tetszem? – kérdezem halkan.

-         Viccelsz velem? A srácok már kinéztek maguknak – csókol a fülem mögé.

Lassan megtörölközik és úgy rendesen, anyait-apait beleadva mindenki előtt megcsókol. Amikor elválok tőle levegőért a fejem vörössé válik. Gyorsan átöltözik és melegítőben jön haza. Persze a fotósok most sem maradhatnak el. Kikérdezik Harryt a csókról, az úszásról és rólunk. Hirtelen ideges lesz és próbál kihúzni a tömegből. Épp, hogy elérünk a kocsiig, amikor rosszul lesz. A mellkasához kap és nekidől a kocsinak. Hiába szólítgatom nem reagál. Aztán egyszerűen összeesik. Azonnal tárcsázom a mentőket és próbálom újra éleszteni, ahogy minden úszáson tanultuk. Amíg ki nem érkeznek a mentők, addig élesztem újra. Átveszik a helyem és én is kezdek rosszul lenni.

-         Nyugodjon meg kérem! Árt a babának és magának is. A barátjának már stabil az állapota! Most jöjjön be velünk a kórházba – ültet be az egyik mentős csaj.

Harryt egy hordágyra fektetve tolják be a mentőbe. Nem sírhatok most. Erősnek kell lennem miattunk és miatta is. Idegesen járkálok a folyóson, amíg Lan és Louis meg nem érkezik. Mitől lehetett rosszul? Hiszen most kapott új szívet. Azt sem tudom hová vitték olyan sokkos állapotban voltam még mindig.

-         Ülj le Cem! Mond el mi volt! – fogja meg a kezem Lana.

-         Mentünk a kocsi felé, elleptek a fotósok, kérdezősködni kezdtek és rosszul lett – nézek rá.

-         Ti jól vagytok? – ül le mellém.

-         Azt hiszem. Bár sokkot kaptam egy ideig. A nővér szerint ez normális terhes nőknél – sóhajtok fel.

Egy alapos kivizsgálás után Harryt bent tartják két napig. Enyhe rosszullétek törhetnek rá, ha megerőlteti magát vagy túlságosan ideges lesz. Most alszik és bemehetünk hozzá. Elemi erővel tör rám a fáradtság és amint belépek az ajtón elájulok. Fogalmam sincs mi történt, de úgy érzem ez most jó. Jó érzés tudatlannak lenni.