12. rész

Hello Everyone! 

Újból itt a friss rész. 

Köszönöm a pár pipát. 

Írtam m@ilt, ha olvasod Molly a fejit. 

Nagyon örülök neki, hogy szeretnél társíró lenni:) 

Ez rész kicsit szomorúbb lett a vége felé. 

Nos akkor jó olvasást! :) 

Puszi Bell Boo

Elveszítettelek! 

Alig, hogy egy hónaposak lettünk a babával, eltelt újabb egy hónap. Harry szívműtétje a hétvégén lesz. Az utóbbi napokban igyekezett minden szabad percét velem tölteni. Már amikor nem edzésen volt vagy a családjával. Beosztotta az idejét, mondhatni így is. Éppen pakolja be a cuccait. Holnap megy be és szombaton már műtik. Minden egyes beszélgetésen ott voltam. Sőt nekem kell bekísérnem holnap a kórházba. Mást nem akart. A szülei valószínű egész nap mellette lennének. Én is ott fogok érte izgulni. Nem tudnék otthon ülni és teázgatni vagy tévézni. Alig, hogy abbahagyja a pakolást a karjaiba húz. A szüleivel közös vacsora után elmegyünk sétálni a Temze partjára. Egész jól elvagyunk és még a srácokat is összehívjuk. Egy kisebb klubba megyünk, ahol már mindenki táncol és alig áll a lábán. Keresünk egy szabad asztalt és letelepedünk. A lányokkal elmegyünk táncolni és egész jól elvagyunk. Éjfélkor esünk be az ágyba csókolózva. Reggelig alig alszom valamit. Amikor felébredek Harry egy szál törölközőben áll háttal nekem. Halkan kimászok az ágyból és mögé lopakodom. A kezeim a törölköző széléhez viszem mire azonnal odakap.

-         Le akarsz vetkőztetni? – fogja meg a kezeim.

-         Én? Ugyan már! – puszilom meg a hátát.

Hirtelen fordul és a karjaiba húz. Egy szenvedélyes csók után elkezdünk öltözködni. Amint leparkol a kórház előtt görcsbe rándul a gyomrom. A bejárat előtt várom meg amíg talál helyet. Amint visszaér hozzám átölel. Egy hosszú puszit nyom a fejemre és elindulunk a kezelőorvosa felé. A folyósón találkozunk össze és megmutatja a szobát, ahol egy ideig bent fog maradni. Fogalmam sincs mennyi ideig. Összekulcsolja az ujjainkat amint belépünk a szobájába. Ledobja a táskáját az ágyra és körbenéz. Nagyon steril minden. A ruháit is kétszer ki kellett fertőtleníteni. Szigorúan csak hipóval moshatta ki őket. Kezdtem rosszul lenni a folyamatos hipó szagtól. Így inkább hazavitte a ruháit.

-         Héj, nyugodj meg! Remegsz! – ölel magához.

-         Hátborzongatóan tiszta minden – ráncolom a szemöldököm.

Felnevet és ad egy hosszú és mély csókot. Egy barnás szőke nővér szakítja félbe a csókunkat. Behozta a papírokat és azt a büdös kórházi ruhát. Harry még előttem átöltözött és várt. Egész végig magához szorított és mélyet szippantott az illatomból. Miután felfeküdt a kórházi ágyra beadtak neki valami altatót. Még utoljára megcsókoltam és lassan lehunyta a szemeit. Le kellett pár percre ülnöm a folyósón. Telefonáltam Lanának, hogy jöjjenek be értem. Nem lettem volna képes vezetni most. Louis jött értem kocsival. Beszálltam mellé és csak meredtem magam elé.

-         Minden rendbe lesz nyugi – mosolyog rám nyugtatóan.

-         Tudom – nézek rá.

-         Mindannyian aggódunk érte, de ha túl lesz ezen minden visszakerül a régi kerékvágásba – állunk meg Harryék háza előtt.

-         Köszi, hogy eljöttél értem – szállok ki.

-         Semmiség. Nemsokára jövünk. Lan még nálam maradt – vigyorog rám.

-         Perverz! – csukom be az ajtót.

Amint belépek az ajtón Harry anyukája magához ölel. Hosszú órák telnek el amíg telefonáltak. Aludni is csak pár órát tudtam. Az orvos sikeresen megcsinálta a műtétet és most a steril szobában alszik. Holnaptól már lehet látogatni. Lanáék is átjöttek este. Mindenféléről beszélgettünk. Legtöbbet a babáról. Tudom, hogy ez is csak figyelem elterelés féle. Igazából ők sem akarnak most rá gondolni.

Két hét telt el azóta, hogy Harry átesett a műtéten. Két hétig egy hülye szobában az ablak mögül nézhettem őt. Egy ideig csak aludt. Fizikai fájdalmat okozott az, hogy nem érhettem hozzá. Amikor felébredt és már mászkálhatott csak az üvegen keresztül tudtuk nézni egymást.  Láttam a szemeiben, hogy neki is fáj nem csak nekem. Minden nap egyre jobban vágyom rá. Hiányzik az érintése és az, hogy együtt legyünk. Minden nap bemegyek hozzá és kínzom magam és őt is. Állandóan éhesen bámult végig rajtam. Mintha egy oroszlán lenne aki, az áldozatára vár. Egyik nap viszont már az ajtó előtt várt rám.

-         Mit keresel itt kint? Bent kéne lenned! – tuszkolom az ajtó felé.

-         Jól vagyok Babe! Már nem bírom… Nem bírom ki, hogy ne érjek hozzád, hogy ne csókoljalak meg – húz magához.

-         De… Neked… Tiszta környezetre van szükséged és… - befogja a szám az ujjával.

-         Ó, fogd már be! – csókol meg.

Behúz az ajtón és erősen nekitol. Elszakad a számtól és áttér a nyakamra. Lassan vetkőztetni kezd és mindenhol végigsimít rajtam. Belenyög a bőrömbe és felemeli a fejét.

-         Eszméletlenül hiányzol – néz a szemeimbe.

-         Te is nekem Harry – ölelem magamhoz.

-         El sem hiszed mennyire kívánlak. Mit meg nem tennék veled – nyomja hozzám a csípőjét.

Beleharapok az ajkaimba mire ismét felnyög és folytatja a kényeztetésem. Végig a szemembe nézve, gombolja ki a fehér ingem és végignyalja az ajkait. A szemei tele vannak vággyal.  Lejjebb haladnak a kezei és elérik a kis nadrágom. Végigsimít a pocakomon és lassan kibújtatja a gombokat a lyukakból. Lehúzza a cipzárt és lejjebb húzza a nadrágom. Az ujjai befurakodnak a bugyimba és izgatni kezdenek. Amint hozzám ér egy nyögés tör felszínre a torkomból. Mögém furakszik és a térdemig letolja a sortot rólam. Az egyik kezével kényeztet míg a másikkal a mellem markolgatja. Beletúrok a hajába miközben nyögdécselek.

-         Menthetetlenül kívánlak – suttogja a fülembe.

-         Harry – nyögök fel halkan.

Megszívja a nyakam és addig izgat, amíg el nem élvezek. A melegítője már egyre kezd feszesebb lenni a combomnál. Megfordulok a karjai közt és felhúzom a pólóját. 

-         Ne! – kap a kezeim után – Nem akarom, hogy lásd! – fonja az ujjait a csuklómra.

-         Ez is a részed Harry! Szeretni fogom azt a kis vágást is – nézek a szemeibe.

-         Ne ijedj meg, ha meglátod – engedi el a kezeim.

Megengedi, hogy felhúzzam a pólóját. Amint ledobom valahová a mellkasára kapom a tekintetem. Bal oldalt egy tizenöt centis csíkban be van varrva a bőre. Még pár nap és teljesen begyógyul. A kezeit a derekamra vezeti és közel húz magához.

-         Egyáltalán nem szörnyű – mosolygok rá.

-         Túléltem értetek Baby! Értetek! – suttogja a számba.

Belemosolygok a csókba és a nyaka köré fonom a karjaim. Az ujjaival belemarkol a fenekembe és masszírozni kezdi őket. Elhátrálunk az ágyig és óvatosan lefektet rá. Arrébb tol mindent és fölém mászik. Kikapcsolja a melltartóm és megszabadul a bugyimtól is. Lassan leráncigálja magáról a melegítőjét a boxerével együtt és lassan belém tolja magát. Egyszerre nyögünk fel

az érzéstől. Lassan elkezd bennem mozogni miközben folyamatosan csókol. Fogalmam sincs mennyi ideig mozgunk így, de eszméletlenül hiányzott már ez. Az orgazmushoz közeli állapotban fordít meg minket. Én kerülök felülre. Hátradobom a hajam és mozogni kezdek a csípőjén. Harry alattam nyögdécsel és végigsimít rajtam többször is. Amint elélvezek ő követ engem. Pár levezetőt tol még rajtam és magunkra húzza a lepedőt. Egy közös zuhany után elindulok hazafelé. A nővérkék eléggé furán néznek rám. Amint beérek a lakásba felsóhajtok. Épp, hogy leülök a telefonom eszeveszett zenélésbe kezd, rám hozva a frászt. Lana keresett már vagy tízszer. Felveszem és amint beleszólok belekezd a mondókájába.

-         Láttunk mindent! Na de, hogy egy kórházban! – nevet fel hangosan.

-         Mi? – kérdezem tátott szájjal.

-         Harry és te elég kényelmesen kihasználtátok a kórházi ágyat! Tudtam, hogy nem fog bírni magával! Anyáék is ott voltak – röhög miközben magyaráz.

-         Te jó ég! – sápadok le.

-         Bizony! Legalább a függönyt húztátok volna el! – nevet még mindig.

-         Én… Izé… Basszus! – nyögök fel.

Még egy darabig hallgatom Lanát majd rányomom a telefont. Ki volt még ott? Mit láttak még? Totálisan ég a fejem. A nővérek is… Ezért néztek rám ilyen furán. Miután vacsorázok látogatóm érkezik anya személyében. Teljesen lesokkolódok. Nem egészen három hónapja lerázott most meg itt áll előttem. A tekintete egyből a hasamra terelődik. Nagy nehezen arrébb állok az ajtóból és beengedem. Megkeresi a nappalit és leül.

-         Minek jöttél ide? – állok elé.

-         Beszélni! – mondja halkan. 

-         Nekünk nincs miről! Elutasítottál amikor szükségem volt rád! – mordulok rá.

-         Rákos vagyok – nyögi ki nagy nehezen.

Amint felfogom mit mond végignézek rajta. Hiszen olyan, mint akinek semmi baja sincs. Kicsit soványabb és az arca is beesettebb. 

-         Mi? Az, hogy lehet? – ülök le.

-         Már évek óta beteg vagyok. Nem akartam neked is elmondani. Szerettem volna, ha úgy emlékszel rám, mint egészséges nőre. A múltkor is kezelésen voltam, amikor hívtál. Durva voltam veled, mert már nem bírtam. Nem bírtam hallani a hangod. Tudom önző vagyok, amiért nem kereslek és magadra hagylak. Azt hittem feltudok gyógyulni, de már lehetetlen – mondja szomorúan.

-         El kellett volna mondanod! Miért nem szóltál róla? Miért? – gyűlnek könnyek a szemembe.

-         Nem akartam, hogy aggódj – néz rám a tökéletesen kék szemeivel.

-         Nem akartad? Az anyám vagy! Te szültél engem! – kiabálok rá.

-         Sajnálom! Látnom kellett mielőtt elmegyek. Látnom kellett a várandós lányom. Tudnom kell, hogy rendben leszel mielőtt itt hagylak – fogja meg a kezem.

-         Semmi sem lesz rendben! Nem hagyhatsz itt most! Látnod kell a kicsit! Ott kell lenned a diplomaosztón. Látnod kell Harryt és… - sírom el magam.

Magához húz és simogatni kezdi a hátam. Nyugtatni kezd, de nem sikerül lenyugodnom. El fogom veszíteni őt is. Épp elég volt apát. Épp elég volt, hogy őt nem láttam soha többet, most anyát se kelljen? Miért ilyen kicseszettül szar az élet? Anya megígéri, hogy holnap visszajön és elmegyünk sétálni vagy csak csinálunk valamit. Beszélgetünk vagy csak ülünk egymás mellett. Zokogva alszom el és másnap kisírt szemekkel ébredek fel. Harry nem láthat így. Lassan rendbe szedtem magam és felöltöztem. Egy krémszínű szoknyát vettem fel, lapos talpúval. Eltüntettem a sírásom nyomait és beindultam hozzá. Megint kint várt rám az ajtó előtt. Egy fehér póló és egy fekete melegítő van rajta. Amint meglát beletúr a hajába és rám vigyorog. Megcsóválom a fejem és megölelem. Amint elenged felemeli a fejem.

-         Babe jól vagytok? – vizslatja a szemeim.

-         Ühüm – bólintok.

-         Sírtál  – sóhajt fel.

-         Nem miattad… - nézek a szemeibe.

-         Valaki bántott? – csókol szájon.

-         Nem. Menjünk inkább be – tolom az ajtó felé.

Amint csukódik mögöttünk az ajtó leülünk az ágyra. Harry összekulcsolja az ujjainkat és gyengéden simogatni kezdi. Mélyet sóhajtok és kinyögöm mi bánt.     

-         Anya rákos – mondom halkan.

-         Gyere ide! – húz az ölébe.

-         Nem tudom mit csináljak… Itt fog hagyni. A legrosszabb az egészben, hogy éveken át nem mondta el – sírom el magam.

-         Nyugodj meg! – simogatja a hátam.

-         Megpróbálok – bújok hozzá.

Felsóhajt és szorosabban ölel magához. Nyugtató szavakat suttog a fülembe és csak szorít magához. Egy kicsit el is alszom mellette az ágyon.

-         Aludj Babe. Aludj csak – puszilja meg a fejem.

Amint kialszom magam a sírásból jobban leszek. Igaz a szemeim még egy kicsit vörösek. Megmosom őket majd visszamegyek hozzá. Egy hosszú csókot kapok. Betoppan a nővérke és nem zavartatja magát. Leteszi a vacsoráját és kimegy az ajtón. Lassan elindulok anyához a hotelbe. Elmegyünk vásárolgatni és beülünk enni is. Hazafelé belé kell karolnom, mert elgyengült a sok mászkálástól. Igyekszem nem elsírni magam. Felkísérem a szobájába és hazamegyek. Felhívom Lanát, hogy jöjjön át pár órára. Persze átugranak Louissal együtt. Egy ideig elterelik a figyelmem, de amint egyedül maradok az eszembe hatol: Elveszítettelek!