2013. augusztus 17., szombat

1. rész

Sziasztok! 

Rögtön itt is az első feji :_)
Remélem tetszeni fog és pipálgattok, 
meg kapok egy pár komit is. 
Köszönöm a bétázást Reninek :) 
Nos jó olvasást. 
Nagyon nem is fűznék hozzá semmit sem.
Puszi Bell Boo :) ^^ 

Styles!






"Lehetséges, hogy valaki egy másodperc alatt belefurakodik az elmédbe és állandóan az
eszedben járjon?" Harry.


Amint kiszállok a fekete Range Roveremből az első dolgom, hogy körülnézek. Hatalmas nagy udvar, lézengő emberek, klikkes csoportok. Ez jellemzi az egyetemet. Lassan a kolesz felé veszem az irányt és bejelentkezem. Miután kézhez kapom a papírjaim és a szobám kulcsát elindulok a cuccaimért. Lassan mindent bepakolok és elindulok körbenézni a suliban. Jelenleg mindenki csak el van a maga társaságában. Vajon én is be fogok hozzájuk illeszkedni? Mit fognak szólni a szememhez? Az egyik arany sárga, míg a másik élénk kék. Ez miatt sokan kerülnek még az utcán is. Eleinte féltem saját magamtól is aztán megtanultam elfogadni ezt. Néha még most is viszolygok tőle. Anya szerint ez valami adottság. Az ő szemei kékek míg apáé zöld. Fogalmam sincs miért lettem ennyire elbaszott gyerek. Vagy csak az Istenek játszanak velem? Mondanom sem kell még télen is napszemüveget kell hordanom. A fehérségtől szinte megvakulok. Főleg, hogy különböző színű a szemem. Alapjába véve minden normális rajtam. Lassan megtalálom az osztályom és beülök egy barna hajú lány mellé.
-         Szia, Cornelia Effy Maya Adams vagyok. Szólíts csak Cemynek. Így könnyebb – mutatkozok be.
-         Szia, hú szép neved van. Én meg Lana Styles vagyok. Barátoknak csak Lan vagy Lala – mosolyog rám.
-         Köszi, a tiéd is szép Lala – viszonzom a mosolyát.
Beszélgetésbe bonyolódunk és egész nap együtt lógunk. Az osztály főnök elég jó fejnek tűnik. Elérkezik a tesi óra is. Gyűlölöm a tesi órát. Ott nem lehet rajtam napszemüveg. Lanának is feltűnt már, de nem kérdezte meg miért. Mondhatni kicsit késve érek be az órára. Beállok Lana mellé és próbálok nem rá nézni. Igazából félek a reakciójuktól, az ő reakciójától. Mi lesz ha elítélnek ezért? Elkönyvelnek valami mutánsnak? Amint elém ér az edző rá nézek. Egyenesen a szemeibe. Látom bennük a kérdőjelet. Észrevette. Szuper! Bevezetőnek kimentünk a hátsó udvarra ami baromi nagy. Olyan mintha egy stadion lenne. Lana mellém sétál és igyekszem lefelé bámulni.
-         Hé, miért nézed a földet? Rosszul vagy? – állít meg.
-         Nem én… Ugye nem fogsz elítélni? – kérdezem halkan.
-         Miért? Mit követtél el? – nevet fel.
Felemelem a fejem és belenézek a szemeibe. Egy pillanatra tátott szájjal bámul rám. Aztán elvigyorodik és megölel. Nem értem a reakcióját. Más már régen kérdezősködni kezdett volna és kiröhögne majd elkönyvelne egy szörnynek, de ő nem. Egyszerűen megölel és vigyorog rám.
-         Gyönyörűek – mosolyog rám.
-         Kár, hogy csak te találod szépnek – húzom el a szám.
-         Ugyan már! Aki azt mondja, hogy nem beteg! – vereget vállba. 
Felnevetek és a többiek után sétálunk. Bevezetésnek fussunk húsz kört. Mivel régebben sokat táncoltam és mielőtt idejöttem volna profi táncosként ismertek az emberek Vancueverben. Persze a hátam mögött csak furának hívtak. Amikor elmentem mellettük, hallottam ahogy furának hívnak. Én voltam a „fura” lány a kétszínű szemem miatt. Lana és én sokat beszélgetünk futás közben. Végül a focisták is kijönnek edzeni. Ha jól tippelek ők a végzős osztályok. Éppen az utolsó két kört futjuk, amikor valaki elég erősen belém csapódik. A fejünk összekoppan és zengeni kezd a fejem. A földre kerülök az a valaki meg rám. Teljesen kilapulok és felnyögök.
-         Styles élsz még? – kiabálnak neki.
A srác mélyen belebámul a szemeimbe, ami már kezd zavaró lenni. Mintha mindent ki akarna belőlem olvasni. A derekamnál fogva húz fel a földről. Egy laza bocsánat kérő mosoly után visszafut a többiekhez. Gyorsan visszaállok a többiekhez és egész órán röpizünk. Imádom ezt a sportot. Eléggé sport ember voltam régebben. De aztán eltörött a csuklóm kétszer is így inkább lemondtam erről. Még ma is vannak fájdalmaim. Gyógyszereket kell szednem rá, ha annyira elfajul. Nem mindenki mászkál szinte platina csuklóval. A fém nem egyezik a bőrömmel és a húsommal és ezért őrült fájdalmaim vannak. Olyan vagyok, mint egy függő. Óra után dobunk egy zuhanyt és a koleszba indulunk. Lana mivel itt él Londonban, a házukban úgy kétszáz kilométerre az egyetemtől a kocsija felé veszi az irányt. Megölel és egyedül megy tovább. Lassan elballagok és zenét kezdek el hallgatni. Az elmémbe férkőzik a zöld szemű srác. Nem csak ő nézte meg az én szemeim. Amint a kolesz bejáratához érek észreveszem őt egy barna hajú lány társaságában. A fekete Range Roveréhez dönti a lányt és mélyen megcsókolja. Érthető, hogy van barátnője. Focizik és valószínűleg menő. Sohasem kedveltem az ilyen embereket. Lassan felbattyogok a szobámba és bezuhanok az ágyba. Lana késő délután felhív. Kiszedte belőlem a számom hosszas kunyerálás után. Nem szívesen adok meg semmi infót magamról másoknak. Mivel holnap szombat töltsem náluk a napot. Úgy gondolom nem lesz belőle semmi baj. A kolesz úgy is nyitva lesz egész nap. Olvastam, hogy pár tanuló nem tud haza menni hétvégére, mert egy földrész választja el őket a családjuktól. Ebbe a bandába tartozom én is. Szombat reggel nyolcra Lana elém jött kocsival. Mondanom sem kell, hogy abban a pillanatban ébredtem, amint hívott. Így kapkodtam és a legszükségesebbeket beledobáltam a kézi táskámba. Felkaptam magamra egy farmer sortot, egy fehér mintás pólót, egy bokacipőt és mentem is. Amikor megláttam a házukat hatalmas szemekkel bámultam rá. Egy hatalmas házban laknak baromi hosszú medencével és mindenféle kütyüvel. Amint bemutatott a szüleinek, felhúzott a szobájába. A szülei szinte semmit sem szóltak a szememről. Talán szólt nekik előre. Minden esetre jól esett. Nem szeretek erről az egyről beszélni. Ez az egy dolog van magamon ami nem tetszik.
-         Remélem hoztál bikinit – csapja össze a tenyereit.
-         Miért? – kérdezem.
-         A bátyám áthívta pár régi barátait és itt lesznek az enyémek is. Majd bemutatlak nekik. Hatalmas medencés bulit csinálunk. Imádom a tavaszt. Ne aggódj keresek neked egy tökéletes darabot – kutakodik a szekrényében.
Egy sötétkék elég szép darabbal tér vissza hozzám. A kezembe nyomja és a fürdő felé lökdös. Felsóhajtok és felveszem. Végigbámulom magam a tükörben. Ez én lennék? Hófehér a bőröm és ez a kék szín teljesen kiemeli a szemeim és a hajam. Mintha nem én lennék. Amikor kijövök felhúzom a pólóm és visszamegyek hozzá. Ő egy ugyan olyanban van, mint én csak barack színűbe. Átkarolja a derekam és lefelé húz. A medence körül totál ismeretlen arcok bámulnak meg. Egy pillanatra megtorpanok, de Lana tovább húz. Bemutat a barátainak és hírtelen annyi nevet hallok, hogy a felét el is felejtem. Csak sodródom az árral és beszélgetek a számomra szimpatikus emberekkel. Lana egy pillanat alatt eltűnik a szemem elől. Totál magamra hagy és egész estig elő sem kerül. Minden esetre Kelly és Rona elég jó fej lányoknak tűnnek. Aztán megjelennek a körünkben a focisták is. Egy fekete hajú srác leül mellém és száj nyalogatva végig mér. Ránézek és azonnal kiszúrja a szemeim. Ennyire feltűnő lenne? Felkelek és bemegyek a konyhába. Leülök az egyik bárszékre és enni kezdek a kikészített szendvicsből.  
-         Ki vagy szép szemű? – áll elém a srác.
-         Nem mindegy az neked? – bunkózok.
-         Tudod azon gondolkoztam, hogy egy ilyen gyönyörű nőt, mint te miért nem láttam eddig – hajol közelebb.
-         Megtennéd, hogy kimászol az aurámból? Zavaró vagy – tolom el.
-         Azóta nézlek, hogy itt vagyok – mondja figyelmen kívül hagyva a beszólásom.
-         Van rajtam kívül más is akit bámulhatnál – forgatom meg a szemem.
-         Engem csak te érdekelsz – hajol megint közel.
-         Kyle hagyd békén a barátnőmet! – áll mellém Lana.
-         Csak ismerkedünk hugica – nevet fel.
Kyle vagy ki a fene kimegy és mielőtt kilépne az ajtón még rám kacsint. Egoista barom. Lana is leül mellém és csendben eszünk. Lassan elpusztítjuk az összes szendvicset és egymásra nevetünk.
-         Verseny úszás lesz kint! Jössz? – áll fel.
-         Megnézem – indulunk ki.
Lana az első sorba húz és megállunk egy magas, göndör hajú srác mellett. Páran beállnak az iszonyat hosszú medencéhez és duda szóra ugranak. Régen én is egy csomót versenyeztem. Fogalmam sincs, hogy a csuklóm bírná e az iramot. Minden sportot le kellett mondanom a platina lemezek miatt. Így az egyetlen amit csinálni tudok az éneklés és a zongorázás. Bár még az sem megy fájdalmak nélkül. A bambulásomból Lana hangja szakít ki, aki a göndör hajúnak szurkol.
-         Ki az a srác akinek ennyire üvöltözöl? – kérdezem halkan.
-         Ja, ő a bátyám Harry – mosolyog rám.
-         Értem – bólintok.
Harry másodpercek alatt visszaér míg a másik srác a félénél tart. Egyből kiszúrom, hogy nem csak focizni, de profin is úszik. Szóval profi. Lassan én kerülök a sorba egy szőke hajú sráccal. Amint körbenézek egy versenyemre gondolok. Amikor megszólal a duda automatikusan ugrok és mellúszásban végig csinálom az egészet. A srác is ügyes, de én még gyorsabb vagyok nála. Talán még Harrynél is. Amint kiérek a csuklóm egyből bedurran és éles fájdalom hasít bele a bőrömbe. Átvágódok a tömegen és felfutok a táskámért. Kutatok benne, de sehol sem találom a gyógyszerem. Nekem egy sima fájdalom csillapító nem elég. Bazi erős gyógyszert kaptam rá. Az csak pár óráig hat majd kezdődik előről. Gyorsan megkeresem Lanát és behúzom a konyhába.
-         Szörnyen fáj a fejem. Tudsz adni egy fájdalom csillapítót? – kérdezem grimaszolva.
-         Persze – keresi meg.
Próbálok nem felnyüszíteni és elsírni magam a fájdalomtól. Így inkább összeszorítom a szám és várok. Amint a kezembe adja gyorsan be is veszem. Fél óra múlva kissé elviselhető a fájdalom. Viszont pár óra múlva zihálva vágódok be a fürdőbe. Nincs nálam a gyógyszer és így szenvedek. Lecsúszok a földre és erősen szorítok egy törölközőt. Muszáj valamivel egyensúlyozni a fájdalmaim. Nos a jól ismert szorongás is előtűnik belülről. Nyílik az ajtó és valaki megáll előttem. Leguggol elém és meglátom Harryt.
-         Hé, rendben vagy? – kérdezi.
-         Aha – bólintok.
-         Fájdalmaid vannak – jelenti ki.
-         Nincsenek – mondom szuszogva.
Elmosolyodik és felhúz a földről úgy, ahogy reggel is. Leültet a kád szélére és pár másodperc múlva visszajön hozzám, egy pohár vízzel és egy ismerősnek tűnő dobozzal. A kezembe nyom egy gyógyszert és a vizet. Beveszem és visszaadom neki a poharat. Leteszi valahová és vár. Nem merek a szemeibe nézni. Mit gondolhat most rólam? Itt egy beteg lány az ő házában. A menő házában. Még jó, hogy nem látta senki sem.
-         Kitől örökölted a szemeid? – kérdezi megtörve a csendet.
-         Mi? – kérdezem a padlót kémlelve.
-         Egész nap egyszer sem néztél senkire sem. Miért szégyelled őket? – sóhajt fel.
-         Mert hibásak – vonok vállat. 
-         Egyáltalán nem azok – guggol le megint.
Az állam alá nyúl és felemeli a fejem. Hosszú ideig csak nézzük egymást. Miután csillapodott a fájdalmam segít felállni és kivezet a nappaliba. Hoz egy hatalmas fehér törölközőt és a kezembe nyomja. Magam köré tekerem és leülök a kanapéra. Hírtelen az órára téved a tekintetem. Fél óra múlva tíz és vissza kell mennem a koleszba.
-         Cemy hála jó égnek! Mindenhol kerestelek. Szia Harry – jön be Lana.
-         Öhm, izé… - kezdek bele.
-         Körbevezettem a házban – mondja Harry le sem véve rólam a szemeit.
-         Ühüm, szép – bólintok.
Lana furcsán méregetni kezd minket. Zavarba jövök Harry szemeitől. Furcsa a viselkedése. Felhúz a kanapéról és a szobájában kötünk ki. Amint becsukja az ajtót elkezd faggatni. Mire kíváncsi? A semmire? Arra, hogy forrt közöttünk a levegő? Éreztem valami egyetértés félét a légkörben és valami hihetetlen fura érzelmet. Még magam sem tudom mi lehetett az. Mire elmondom neki nagyjából ő már kész elméletet gyártott le a fejében. Láttam a szemeiben. Szentül meg van győződve, hogy mi egy párt alkotunk. Ugyan már! Egy egoista meg egy olyan mint én? Én túlságosan csendes és visszahúzódó vagyok. Néha túlságosan komoly is. Meg aztán nem is igen vagyok társasági ember. Régebben is csak egy-két barátom volt. Szeretem a csendet, és a nyugalmat mióta iszonyú fájdalmaim vannak. Este fél kilenc körül indulok vissza a koleszba. Lana nem akarja, hogy egyedül buszozgassak meg gyalogoljak. Néha túlzottan olyan, mintha anyát látnám.
-         Harry mond meg neki, hogy nem mehet el egyedül! – fut az ajtó elé.
-         Mennem kell Lana! – sóhajtok fel.
-         Ha menni akar, menjen Lan – néz ránk a kanapéról.
-         Kösz! Rendes vagy – puffog rá.
-         Hé, tudok magamra vigyázni oké? Most pedig, ha kiengedsz nem késem le a buszt! – ölelem meg.
-         Nem fogsz buszozni! Harry elvisz! – ölel vissza.
Az említett újból ránk kapja a tekintetét és felsóhajt. Lassan feláll és felfelé veszi az irányt. Lana addig ott tart amíg Harry vissza nem tér egy világos kék ingben. Épp, hogy kinyitjuk az ajtót egy barna hajú lány akar kopogni. Harry barátnője vagy ki a fene.
-         Szia szívem – lép elé.
-         Szia kicsim. Mész valahová? – kéri számon, mintsem kérdezi.
-         Hazaviszem Lan barátnőjét – csókolja meg.
Miközben csókolóznak türelmetlenül dobolok a lábammal. Miután elválnak a lány végig néz rajtam és tátott szájjal bámul a szemembe. Kezd zavarni és már mennék is, de Lan visszafog. Már ő is türelmetlenkedik és közbe is szól.
-         Szívesen nyalhatjátok még egymást később, de most vidd haza Cemyt! – morogja.
-         Miért a csaj nem tud buszozni? – kérdezi a csaj bunkón.
-          De a csaj tud buszozni csak zavarjátok a kijutásom! – tolakodok át köztük.
Elindulok a kocsi kijáró felé. Lana élesen letoltja Harry barátnőjét és ahogy hallottam utánam lökdöste a bátyát. Épp, hogy elérek a kapuig utánam sétál. Megfogja a karom így megállok. Elém lép és kedvesen rám vigyorog. Miért viszolygok ennyire tőle? Vagy már elszoktam attól, hogy az emberek ne másként tekintsenek rám?
-         Gyere elviszlek – húz a kocsija felé.
-         Én… Igazán nem kell – motyogom.
-         Ne makacskodj! – csúsznak az ujjai az enyémek közé.
Amíg a kocsijáig megyünk az összefonódott ujjainkat bámulom. A hatalmas ujjai körbeölelik az én gyenge, rövid kis ujjaim. Zongoráznia kéne ekkora ujjakkal. A hüvely ujjával a bőröm simogatja. Furcsán jól esik, hogy fogja a kezem. Kinyitja előttem az ajtót és beszállok a hatalmas Range Roverébe. Útközben nem szólunk egymáshoz. A rádió halkan szól. Én csak bámulok ki az ablakon. Néha magamon érzem a pillantását. Hogy kerültem én ilyen két különböző világ közé? Amikor leparkol a kolesz előtt rá nézek. 
-         Öhm, köszi – nyögöm ki.
-         Nincs mit! – húzza mosolyra az ajkait.
Kicsatolom az övet és kiszállok. Lazán becsapom az ajtót és elindulok a kapu felé. Próbálom kinyitni, de meg sem mozdul. Már be is zártak volna? Egyáltalán meddig van kijárási idő? Csalódottan sóhajtok fel és belerúgok a kapuba. Kint kell éjszakáznom? Még pénz sincs nálam és Lanát meg nem akarom zavarni.
-         Nem nyílik? – kérdezi egy rekedtes hang a hátam mögül.
Azon kezdek el tűnődni, hogy vajon mióta van áll már mögöttem? Mióta nézhet ekkorra szerencsétlennek? Megrázom a fejem nekidőlök a téglafalnak. Lazán áll előttem, mint egy szupermodell. A kezei lazán a zsebeiben és engem vizslat. Egyszerűen felsóhajt és közelebb lépked hozzám. A fejem mellett megtámaszkodik és teljesen beáll elém. A falhoz simulok és nagyot nyelek. A szemeivel körbevizslat és nagyon közel hajol. Felnézek rá és a tekintetünk akaratlanul is, de összefonódik. A szemei a sötétségben teljesen feketének tűnnek. 
-         Olyanok, mint az éjszaka – suttogja.
Nem mondok semmit sem. Tudom, hogy a szemeimről beszél. Csak nézem az arcát és a göndör haját ami különösen jók áll neki. Mondhatni tökéletesen illik hozzá. Megint érzem azt a különös valamit közöttünk. Lassan elhúzódik és elindul a kocsija felé. Próbálok észhez térni nagy nehezen. Amikor sikerül akkor veszem észre, hogy csak rám vár. A lámpa fénye alatt határozottan egy filmből kiszakadt, szupermodell, görög istent látok. A haja össze vissza áll, az ingje a mellkasán teljesen kigombolva, a lábai vékonyak és kecsesek. Egyenesen engem bámul én meg csak állok ott, mint egy tuskó. Járásra bírom a lábaim és lehajtott fejjel megyek a kocsija felé. Amint elhaladok mellette megragadja a csuklóm. Azt a csuklóm ami műtött. Egész közel lép hozzám és belesuttog a fülembe.
-         Ne szégyelld őket! Csodálatosak – indul el.
Bekötöm magam és visszafelé megyünk hozzájuk. Lana amikor meglát a nyakamba ugrik. Felvezet a vendégszobába és kapok tőle egy kölcsön pólót és egy kis nadrágot. Amint lezuhanyzom beesek az ágyba. Éjjel elég furcsa álmaim vannak. Egy gyönyörűen csillogó szempárról szólnak. Reggel arra riadok, hogy valaki az arcomba bámul. Fél szemmel kilesek és Lana képe jelenik meg.
-         Jó reggelt! Hogy aludtál? – kérdezi vigyorogva.
-         Neked is. Öhm, jól – ülök fel.
-         Gyere reggelizzük meg – húz ki az ágyból.
Amint leérünk a konyhába nagyjából felébredek. A barna hajú lány és Harry nevetgélve jönnek az ajtó felé. Meddig aludhattam, hogy ilyen frissek? Amint végzek a reggelivel felöltözöm és elköszönök Lanától. Most már tényleg egyedül megyek a buszmegállóba. Várok egy tíz percet és lassan elzötykölődök a koleszba. Köszönök a portásnak és felmegyek. Átöltözöm és akaratlanul Harry férkőzik be a tudatomba. Miért volt velem ennyire más?
Hétfő reggel az udvaron találkozok a két megismert lánnyal és Lanával. Rona és Kate felsőbb évesek. Ahogy haladunk meglátom Harryt és a barátait. Észreveszi, hogy nézem és mélyen a szemeimbe néz még olyan messziről is. Elkapom a tekintetem és inkább nem foglalkozom vele. Nem érdeklődhetek egy olyan valaki iránt aki totálisan az ellentétem. A szekrényembe pakolva hallom meg az ő hangját nem messze tőlem. A lány most is vele van és, ahogy hallom édes dolgokat suttognak egymás fülébe. Ez a tudom is én, hogy hívják ennyire kihasználja, hogy Harry népszerű? Gátlások nélkül falják egymást mindenki előtt. Lan amikor elhalad mellettük egész hangosan felmordul. Megáll mellettem és hangosan kivágja a szekrényét. Megvárom amíg elpakol és együtt megyünk be. Elhaladunk az összebújt párocska mellett is. Fél szemmel látom, hogy Harry megbámul. Mintha ott sem lennének megyek tovább. Lana ebéd közben egyszerűen kitör, mint egy szunnyadó vulkán.
-         Nem értem mit eszik azon a műmájer libán. – csattan fel.
-         Hagyd! Azt hiszem soha nem fogod megérteni – mondom kicsit bunkón.
-         Igazad van! A bátyám észjárása zavaros – rázza meg a fejét.
Azt már én is észrevettem! Ebéd után elballagunk tesire. A gólyák, mint amilyenek mi is vagyunk éppen bukfenceket és kézen állást csinálnak. Lana szerint ez az év elei jegyünk. A későbbiekben a fiúk edzője nem ér rá. Egyetlen bökkenő van. Én és a platina csuklóm. Ha egy rohadt úszást nem bírom ki akkor ezt, hogyan? Hogy fogom megcsinálni azt a kitudja mennyi gyakorlást majd végül a tökéletes jegyért való kézen állás és bukfencet? Ebből fogok megbukni? A legjobb az egészben, hogy kint leszünk a nagy udvaron. Totálisan le fogok égni mindenki előtt. Ha most nem is fáj a csuklóm, de mi lesz utána? A nyamvadt gyógyszerem is eltűnt. Kiránthattam valahol. Három hónapi adagom tűnt el a semmibe. Most szenvedjek három hónapig? Lassan mindenki végig csinálta a feladatot egyedül csak én szorongtam. Próbáltam nem nagyon ránehezedni a csuklómra, de akkor elestem. Még mindig jobb, mint az órákon át tartó fájdalom. A tanár ahányszor bénáztam megrázta a fejét. Már azt várom, mikor üvölti le a fejem. Hát nem kellett sokat várnom.
-         Nem értem magát Adams! Miért nem tudja megcsinálni rendesen a gyakorlatot? Ennyire puhány lenne? – üvölt rám.
-         Elnézést, de fáj a csuklóm – mondom halkan.
-         Mondja úgy nézek ki, mint akit érdekel mije fáj? Csinálja meg a gyakorlatot! – üvölt továbbra is.
Csinálok egy szinte tökéletes kézen állást és érzem, hogy a húsom a lemezzel együtt húzódni kezd. Amint földet érek kapok egy gyatra négyest és kiállok. Egy kicsit megmasszírozom a heg körül és folyamatosan mozgásban tartom az ujjaim. Tudom mi lesz ennek az eredménye. Ismerem már magam. Ha nem csinálom a fájdalom belehasít az elmémbe és azzal nagyon nem járok jól. Hírtelen úgy érzem muszáj leülnöm. Elsétálok a lelátóig és leülök. Vagyis inkább elbújok. Felhúzom a térdeim és ráhajtom a fejem. Próbálok másra gondolni a fájdalom helyett. Beletúrok a hajamba és hatalmasat ütök a betonba. Muszáj valamivel egyensúlyozni a fájdalmaim. Igaz így magam teszem tönkre. De hiszen már tönkre vagyok akkor meg nem mindegy?
-         Megint fájdalmaid vannak – szólal meg hírtelen Harry.
-         De, hogy is – tagadom le.  
-         Látni rajtad! – ül le elém.
-         Ennyire átlátható vagyok? Ugyan már! Nem is ismersz! – csattanok fel.
-         Nem csak neked vannak fájdalmaid! – mordul rám.
Felkelek és inkább otthagyom. Az öltözőbe sietek és gyorsan lezuhanyzom. Órák után szélsebesen vágódok ki az egyetem ajtaján és a kolesz felé veszem az irányt. Lana épp, hogy utol ér és elém ugrál.
-         Azt hiszem tetszel a bátyámnak – vigyorog rám.
-         Én? Hagyjuk már ezt! – röhögöm ki.
-         Tudok valamit, amit te nem tudsz! – nyújtja ki a nevét.
-         Tényleg? Áh, nem érdekel! – indulok el.
Alig megyek pár lépést mire megszólal. Lesokkolódom és visszafordulok. Harry éppen akkor lép a kocsijához. Hatalmas csattanással vágja be az ajtót és elhajt. 
-         A te nevedet nyögte ki szex közben! Hallottam!– böki ki.
-         Hogy mondod? – kérdezem sokkolódva.
-         Úgy, ahogy hallottad! – bólint rá.
-         Ezt nem néztem volna ki belőled! – nevetek fel. 
Elkísér a kolesz kapujáig miközben rajta röhögök. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy hallgatózott miközben Harry meg a barátnője… Lana nem normális! Röhögés mentesen bálok ki az öleléséből és felmegyek a szobámba. Elkezdek pakolódni a bőröndjeimből kifelé. Jó sok ruhát hoztam magammal. Talán elpakoltam a fél gardróbom? Este bekapcsolom a kis tévém amit nagy nehezen magammal cipeltem és bevackolom magam a hatalmas nagy plüssöm mellé. Gyorsan átöltözök, amikor kopognak az ajtómon. Lassan kinyitom és megdöbbenek. Harry mit keres itt?
-         Ez itt a tiéd! – nyomja a kezembe a sárga fiolás dobozt.
-         Honnan? – kérdezem a dobozt nézegetve.
-         Ne kérdezősködj! – indul el.
Olyan gyorsan szedi a lábait, hogy alig érem utol. A kocsijánál kifújom a levegőt és szólásra bírom az ajkaim. Érzi, hogy mögötte vagyok mégsem fordul meg. Kicsit hűvös is van tavaszhoz képest. Lassan dideregni kezdek. 
-         Honnan van? – kérdezem szemöldök ráncolva.
-         Mondtam már! Ne kérdezősködj! Inkább köszönd meg! – morogja.
-         Kösz – vágom oda hozzá bunkón.
-         Menj mielőtt megfázol! – száll be a kocsijába.
Lassan visszamegyek és a gyógyszeres dobozt forgatom az ujjaim között. Honnan tudja, hogy ilyent szedek? Miért nem a teli dobozt hozta el? Azt hiszem náluk hagyhattam el. „Nem csak neked vannak fájdalmaid”. Egyből beugrik. Ő is ezeket szedi valamire. Valamire amit senki sem tud. Másként honnan lenne neki is ilyen gyógyszere?.......

1 megjegyzés:

  1. Szia!

    Glinda blogján, az egyik bejegyzésed felkeltette a figyelmemet, gondoltam meglesem az írásodat, és már az első rész után szeretem, szóval hm... folytatom is tovább, szerencsére bőséggel van mit olvasnom ;)

    VálaszTörlés