17. rész

Sziasztok! 

Molly NAGYON örülök, hogy jelentkeztél. Alig várom, hogy együtt dolgozzunk :D Feltétlenül küld át. Máris olvasni akarom :D. Igen van és be is jellölek a rész feltevése után. Köszönöm a pipákat és a szavazást is. Nagyon sokat nem is igen írnék most ehhez a részhez. 

Puszi Bell Boo 

Bocsáss meg! 

"El akarlak venni. Gyerekeket akarok. egy szép házat akarok, és veled együtt akarok megöregedni. Száztíz évesen akarok meghalni, a te karodban. Nekem nem csupán negyvennyolc óra kell, hanem egy egész élet. Látod, mi történik? Ha ilyeneket mondok, te máris futnál a másik irányba! Semmi Baj. Megértem. Kezdetben nem, de most már igen. Te csak most vágsz bele,.... és én várok, várok míg kész nem leszel."

Bele sem gondoltam, amikor elment. Azt hittem, hogy egy röpke hétről lesz szó. Jó nagyot tévedtem. Lassan két hónapja, hogy kint vannak fogalmam sincs hol. Egyszerűen nem érdekelt, hogy megjegyezzem az ország nevét. Veszekedtünk már minden egyes nap. Azóta nem beszéltünk. Azt hiszem kell egy kis idő, hogy feloldódjunk. Lehet, amikor visszajön minden a régi lesz, de most jelenleg mindenen feltudom húzni az agyam. Lan és Louis is megtartották a kicsit. Bár Louis viszolyog még ettől a gyerekneveléstől. Ma még lenézek Nathanhez is. Azóta nem jártam ott, hogy Harry behúzott neki. Nem sokat változott a hely. Most sincsenek hú, de sokan.

-         Szia szépségem! – köszön hatalmas vigyorral az arcán.

-         Hello – mormogok.

-         Nem vagy rózsás hangulatban – jegyzi meg.

-         Ennyire látszik? – kérdezem szemforgatva.

-         Min vesztetek össze? – tesz ki elém egy kólát.

-         Miért érzem azt, hogy pszichológusnak kellett volna menned? – nevetek fel.

-         Talán – vigyorog rám.

-         Csak a szokásos – sóhajtok.

Elmesélem neki a dolgokat. Türelmesen vár majd ad egy pár tanácsot. Egész jól elbeszélgetünk és lassan elindulok hazafelé. Amint kiérek az ajtón Zaynbe ütközöm.

-         Téged is látni? – kérdezi eléggé bunkón.

-         Képzeld téged is – tolom arrébb.

-         Nem kéne a bajnokságon zokognod? – kapja el a karom.

-         Neked meg nem ott kéne úsznod? – vágok vissza.

-         Hazajöttem – von vállat.

-         Miért? – kérdezem érdeklődve.

-         Mert… Mert itt vagy – hajtja le a fejét.

-         Zayn, még mindig? – sóhajtok fel.

-         Nem, már nem. Csak én… Féltelek – lép közelebb hozzám.

-         Nem kell! Megvagyok! – vágom rá indulatosan.

-         Azt látom! – jegyzi meg gúnyosan.

-         Mégis ki vagy te, hogy kioktass he? – emelem fel a hangom.

-         Mégis milyen pasid van, hogy itt hagy terhesen he? – mordul vissza. 

Ez a mondat nálam beteszi a kaput. Felsóhajtok és elsírom magam. Zayn egyből ellágyul és magához húz. Belekapaszkodok a kabátjába és a mellkasába temetem a fejem. A pólója elázik a könnyeimtől és egy kicsit festékes is. Ez van, a sminkem sem vízálló, ahogy én sem. Arrébb húz a kíváncsi tekintetek elől. Miután kisírom magam elindulunk sétálni. Egész jól elbeszélgetünk. Lemegyünk a Temze partjához is. Eléggé feltámad a szél mire rám adja a kabátját és inkább ő fagyoskodik.

-         Meg fogsz fázni vedd már vissza! – nyúlok a cipzárért.

-         Na persze! Aztán miattam legyél beteg – fogja meg a kezem.

-         De neked is kell – hessegetem el a kezeit.

-         Maradj már nyugton! – nevet fel.

Felnevetek én is és lassan elindulunk visszafelé. Egészen hazáig rajtam van a kabátja. Amikor visszaadom neki elkapja a kezem és magához húz. A derekamra fonja a karjait és a falhoz

présel. 

-         Zayn mit csinálsz? – kérdezem remegő hangon. 

-         Megcsókollak! Hogy miért? Mert már órák óta sóvárgok – hajol egyre közelebb.

-         Nem szabad – suttogom a szájától pár milliméterre.

-         De… Szabad – tapad az ajkamra.

Egy ártatlan hosszú és szenvedélyes csókból pillanatok alatt, apró és hatalmas botrány kerekedik. Feleszmélni sincs időm azonnal megrohamoznak a fotósok. Ellököm magamtól Zaynt és befutok a liftbe. Még érzem az ajkait az enyémen. Amint belépek a lakásba megmosom az arcom és fejben folyamatosan szidom magam. Miért engedtem neki magam? Mit fog szólni ehhez Harry? Olyan idióta vagyok. Felhívom Lanát és minden elhadarok neki a telefonba.

-         Hogy mi van? – kérdez vissza értetlen.

-         Zayn… Megcsókolt – mondom a lényeget.

-         Most ugratsz? Hiszen hónapok óta nem találkoztatok – mondja gondolkodóba esve.

-         Voltam Nathannél délután és összefutottunk kifelé menet. Dühös voltam és annyira felhúzott, hogy sírtam. Elmentünk sétálni és amikor hazakísért megcsókolt. Nem akartam, de… Harry meg… – esek pánikba.

-         Hé, nyugodj meg! Semmi baj! – kezd el nyugtatni.

-         Akkora egy barom vagyok – mormolom szomorúan.

-         Nem vagy! Megoldjuk jó? – mondja, mintha csak itt lenne mellettem.

Aprót bólintok magam elé, mintha látná. Még beszélünk mindkettőnk állapotáról és letesszük a telefont. Este átugrok Annehoz is. Meglepő módon Harryt is ott találom. Lépnék vissza ki az ajtón, amikor megszólal. Azóta nem beszéltünk és fogalmam sincs, hogy állnak köztünk a dolgok.

-         Beszéljünk! – lépked közelebb hozzám.

-         Miről? – csukom be az ajtót.

-         Rólunk – áll meg előttem.

-         Beszélj! – vonok vállat.

-         Ne csinálj úgy, mintha nem érdekelne! Nem a legszebben váltunk el utoljára. Egyszerűen rám csaptad a telefont. Fogalmad sincs mennyire aggódtam értetek. De úgy néz ki felesleges volt. Megvigasztaltak – mondja lenézően.

-         Rohadtul nem érdekelt, hol a fenében vagy. Akkor nem! Fogalmad sincs mit éltem át két hónap alatt. Mikor szóltál volna, hogy visszajössz? Ott lettél volna egyáltalán a közös gyerekünk születésénél? Ott lettél volna egyáltalán? – kiabálok rá.

-         Nagyban gondolkozom rajt, hogy ott sem legyek. Kérd meg a kis barátodat, hogy legyen ott helyettem! Elvégre szeret más barátnőjével kavargatni nem? Vagy nem vele enyelegtél egész délután? – kér számon.

-         Barátok vagyunk Harry! – vágom rá idegesen.

-         Tényleg? Barátok? A barátok mióta smárolnak mindenki szeme láttára? – ordítja le a fejem.

-         Most fejezzétek ezt be! – lép be az ajtón Anne.

-         Befejeztük. Úgyis menni készültél nem? – néz rám undorodva.

-         Igent mondtam volna! Ha nem mész el igent mondtam volna! De tudod mit? Vegyél el azt akit akarsz! Rohadtul nem kérek belőled többet Styles! – kiabálom le fejét. 

Felkapom a kocsi kulcsaim és elindulok a kifelé. Amint belépek az ajtón felsóhajtok. Levetkőzök és egy zuhany után ledőlök tévézni. Az egész tévé velem és a csókunkkal van tele. Inkább kikapcsolom és a telefonomért nyúlok. Harry folyamatosan hívogat. Egy darabig kinyomom vagy hagyom tovább hívogatni. Aztán megunom és felveszem az egyiket.

-         Itt az állítólagos barátnőd beszél! A sípszó után hagyj üzenetet – hallgatok el.

-         Beszéljük ezt meg újra oké? – mondja nyugodtabban.

-         A kívánt személy házon kívül van. Nyomja meg az egyes gombot, ha postafiókunkat választja – nyomom ki.

Félredobom a telefont és inkább alszom. Egy pár napig megint nem beszélünk. Folyamatosan hívogat és egyik legnyugodtabb pillanatomban felveszem. Hiányzik, de haragszom rá. Amint beleszól a hangja megtörtnek tűnik.

-         Babe, kérlek. Muszáj látnom… Látnom kell – mondja kérlelve.

-         Adj időt Harry – sóhajtok fel.

-         Túlreagáltam oké? Nem akartam ordítozni. Egyszerűen még mindig féltékeny vagyok Zaynre. Ez az igazság – mormolja.

-         Akkor sem gondoltam volna, hogy képes lennél kidobni – rázom meg a fejem.

-         Engedd meg, hogy felmenjek! Órák óta itt ülök. Látni akartalak, de féltem. Féltem, hogy azok után újból kidobsz – mondja halkan.

-         Nem tudom Harry. Haragszom rád. Inkább… Inkább menj el! – mondom halkan.

-         Ne! Ne küldj el! – kéri fájdalmasan.

-         Sajnálom Harry – nyomom ki újból.

Újabb egy hét telik el. Semmit sem hallok felőle. Lan is kéri, hogy beszéljek vele. Totál maga alatt van. Egyszerűen ideges és dühös vagyok. Nem tudok már haragudni rá. Annyira szeretem őt, hogy nem tudok már haragudni rá. Nem mondom, hogy nem hiányzik.

-         Csak beszélj vele jó? Kérlek! Sokkal jobban szeretem a mosolygós Harryt! – szorítja meg a kezem.

Bólintok majd egy ölelés után elindulok hazafelé. Megrohamoznak az újságírók és nem tudok tőlük szabadulni. Végül Harry karon ragad és kihúz a tömegből. A lift falához simulunk és egy ideig bámuljuk egymást. Végigsimítok a karikáin a szeme alatt, mire felsóhajt.

-         Szeretlek – suttogja halkan.

-         Harry én… - kezdek bele, de befogja a szám az ujjával.

-         Mond, hogy szeretsz! Babe mond, hogy viszont szeretsz – támaszkodik meg a lift üvegfalán.

-         Szeretlek Harry – mondom a szemébe nézve.

A keze megindul a gombok felé. Hirtelen rántással megállunk. Harry visszahúzza a kezét a fejem mellé és úgy beszél tovább. Ez az a Harry, akibe én beleszerettem. A birtokló, tudom mit akarok, elérem amit akarok Harry. Szinte forr köztünk a levegő. A lift is egyr

e szűkebbnek tűnik. Harry teljesen nekem simul és belecsókol a nyakamba. Emlékeztetnem kell magam, hogy éppen haragban vagyunk, de így nem megy. A forró lélegzete a nyakam csiklandozza és küszködök az érzés ellen, hogy ne nyögjek fel.

-         Add ki Babe! Ne tartsd vissza – suttogja a fülembe.

Újból belecsókol a nyakamba és lejjebb csúsznak a kezei. Az egyik a derekam mellé, míg a másik végig simít a mellem közén. Látja az ellenállásom és direkt húzza tovább.

-         Ne állj ellen – csókol a fülem mögé.

Beleharapok az ajkaimba és megfogom a kezét. Összekulcsolja az ujjainkat és a derekam mellé viszi őket. Rátapad a nyakam kényes pontjára és újból szívni kezdi. Kiengedek egy kéjes nyögést mire elvigyorodik és folytatja tovább.

-         Harry – túrok a hajába.

-         Imádlak Babe. Imádom, ahogy kiejted a nevem – húzódik el egy kicsit.

-         Mennünk kéne – sóhajtok fel.

-         Nem, nem kéne – nyalja meg az ajkait.

-         Fáradt vagyok Harry – dőlök a mellkasának.

-         Megbocsátasz nekem? – indítja el a liftet.

-         Nem tudok rád haragudni. Túlságosan elvetted az eszemet – emelem fel a fejem.

Rám mosolyog és végre kiszállunk. Fent idegeskedő szomszédok mogorván néznek ránk. Harry jót kuncog rajtuk. Most aztán járhatnak a gondolataik. Vajon mi mit is csinálhattunk bent. Amíg az ajtóval babrálok Harry a nyakamba temeti a fejét. Amint nyílik a zár behúzom az ajtón és nekiesek az ajkainak. Becsapjuk és a zár már kattan a helyére. Harry lehámozza rólam a vékony kardigánt és eldobja a lakásban. Végig gombolgatom az ingjét és félig lehúzom a testén. Belemarkol a fenekembe és hevesebben kezd el csókolni.

-         Túl sok ruha van rajtad – mormolja a csókunkba.

-         Vedd le őket – mosolygok a szájába.

Elszakad a számtól és ketté repíti az anyagot rajtam. Lehúzza rólam és ledobja mellénk. Lehámozza rólam a kisnadrágot is miközben folyamatosan a szemembe bámul. A falhoz tol és szétterpeszti a lábaim. Minden mozdulatát eszméletlen erotikusan csinálja. Amint lekerül rólam a nadrág, lerúgja magáról a cipőt, lehúzza a nadrágját és visszaáll elém.  

-         Gyönyörű vagy – mér végig.

-         Ezt már mondták mások is – mosolygok rá.

Beletúr a hajamba és masszírozni kezdi a fejbőröm. Lassan hajol az ajkaimra. A kanapéra ülve mélyed belém. Jólesően felnyögünk és lassan mozogni kezdek. Órákig vonszoljuk magunkat az orgazmusig. Nem engedem, hogy elmenjen ilyen hamar.

-         Ne játssz velem – hajtja hátra a fejét.

Végigcsókolom a nyakát és elengedem őt. Alig, hogy  megmozdulok valahonnan mélyről felnyög. Lassan követem őt és a mellkasára borulok. Egy gyors zuhany után befekszünk az ágyba. Harry szorosan mögöttem. Az egyik keze a pocakom simogatja míg a másikon én fekszem. Az ujjaival játszom, amíg a belefúrja a fejét a nyakamba.

-         Soha többet nem akarok veled összeveszni – puszilgatja a bőröm.

-         Én sem Harry – mondom halkan. 

-         Komolyan igent mondasz? Persze, ha áll még – kezd bele.

-         Ne sürgessük ezt ennyire jó? – fordulok felé.

Bólint majd egy kisebb csók után elalszik. Én még órákig agyalok őt nézve.