3. rész

Sziasztok! 

Húú, hát köszönöm szépen a két komit és a pipákat.

Nagyon örülök neki még, ha kicsit szegényes is.

A fejezetek direkt ilyen hosszúak és benne van a lényeg is. 

Nos jöjjön a következő rész. 

Jó olvasást 

Puszi Bell Boo :) 

Mégis ki a fene vagy te? 

(ezt hallgattam közben) 

Amíg kint várakozok a kocsinak dőlve, egy csapat lány méreget az ablak mellől. Szinte szétszabdalnak a tekintetükkel. Miért hívott a barátnőjének? Meg sem kért rá vagy valami. Furcsa ez az egész. A suliban láthatatlan, nem létező vagyok. Itt meg körülöttem forog a világ. Miért érzem úgy, hogy szégyell? Hogy titkolnia kell? Miért méregetett olyan furán mindenki? A kocsiban ülve ezen gondolkozom. Kissé ideges is leszek. A saját gondolataim húznak fel. Olykor-olykor sírni tudnék tőlük, néha meg vigyorgok rajtuk, mint egy idióta. A hatalmas pizzás szeletre téved a tekintetem. Biztos Lanának vette. Vissza kéne mennem a koleszba. Nem itt kéne ülnöm vele és reggelit venni.  

-         Ha… - kezdek bele mondandómba, de megelőz. 

-         Reggelizz velem! – mondja az utat nézve.

-         Nem hiszem, hogy ez… - közbeszól.

-         Kérlek! Csak egy sima reggeli! – néz rám.

-         Jó – motyogom magam elé.

Amint megérkezünk hozzájuk a nővére kiront az ajtón és feltépi a kocsi ajtót. Kirángatja Harryt a kocsiból és magához öleli. Kiszállok én is és átballagok hozzájuk. Lana sír és folyamatosan szidja őt. Lana amint elengedi, meglát engem és a nyakamba ugrik. Összeszorítgat és csap szipog. Harry kiveszi a pékségben vett reggelinket és várakozóan néz ránk. Lan nagy nehezen leszakad rólam és befelé indulunk. Reggeli közben Lanának be nem áll a szája. Mesél a kék szemű srácról, akit Adamnek hívnak. Harry ökölbe szorítja a kezeit és felkel az asztaltól. Lan furcsán néz utána majd vállat von és folytatja a beszédet. Reggeli után felmegyünk a szobájába és amint becsukódik az ajtó megindul nála a kérdés özön.

-         Hová mentetek? Mit akart tőled Adam? Lefeküdtetek? Legfőképp mi baja van a bátyámnak? – ültet le az ágyra.

-         Levegőt is veszel néha? – kérdezem vigyorogva.

-         Mindent tudni akarok! – ül le mellém gonosz vigyorral az arcán.

-         Nem értem a bátyád. Miért foglalkozik velem ennyit, ha mások előtt meg átnéz rajtam? A pékségben azt mondta én vagyok a barátnője közben mégsem. Azt sem mértem miért vitt el a rétre. Kihasználásból vagy mi? Szereti hülyíteni a lányokat? – bukik ki belőlem bunkón.

-         Elvitt a kedvenc helyére? – néz rám tátott szájjal.

-         Igen és eltörött a kerék tartó és ott éjszakáztunk. Miért fontos ez? – nézek rá.

-         Anyun és rajtam kívül egyetlen egy lányt sem vitt oda – mondja csodálkozva.

-         Mindegy! Nem értem őt! – sóhajtok fel.

-         Bejössz a bátyámnak! – vigyorog rám.

-         Lana hagyd már ezt! Különben is látnod kellett volna, hogy néztek rám. Mintha leprás lennék – húzom el a szám.

-         Ne foglalkozz velük! A legtöbbjük epekedik a bátyám után. Nézz csak rá! Dögös pasi! Jó a bátyám meg minden, de ha nem lennénk tesók én is rámozdulnék – magyaráz.

Felnevetek és megkérem, hogy vigyen a koleszba. Szükségem van egy zuhanyra és tiszta ruhákra, no meg gondolatokra. Mert ettől a helyzettől már azt sem tudom mit gondoljak, mit cselekedjek, mi lenne a jó nekem. Amint leérünk a nappaliba a barna hajú lány Harry ajkainak esik. Harry visszacsókol és belenyög a csókjába. Lan kihúz a nappaliból és beülünk a kocsiba. Ezért nem akarok én tőle semmit. Miért csókol meg engem, ha az a lány még ott van neki? Ha már nem szeretné, nem csókolna vissza. Most komolyan féltékeny vagyok? Amint belépek a szobám ajtaján ledobálom a Harry illatú ruháim magamról és beállok a zuhany alá. Egy órán keresztül ott állok majd kilépek az erkélyre, amit még eddig nem is használtam. Rádőlök a korlátra és nézegelődök. Pár lány megáll lent és felém integetnek. Először furcsállom, de amint Harry barátnőjének hívnak bemegyek a szobába. Felhívom Lant és őt kérem.

-         Mond csak te néha tudod mit beszélsz mások előtt? – kérdezem idegesen.

-         Többnyire – válaszol egoistán.

-         Nem egészen két perce egy csapat lány állt az erkélyemtől nem messze és a nevemet kiabálták. Plusz a barátnődnek hívtak. Rajongó táborod is van? – gúnyolódom.

-         Már nem csak nekem van! – nevet fel.

-         Útállak! – sziszegem.

Megint felnevet és kinyomom. Még is mi ez a rajongás? Ki a fene ő? Valami eltűnt popsztár? Esetleg valami sztár rokona? Hétfő reggel, amint kilépek a kolesz ajtaján egy csomó fotós kattintgat. Elfutok előlük, de az egyetemig üldöznek egy csapat lány kíséretében. Épp, hogy beesek a portára. Ide már nem tudnak követni. Idegeneket nem engednek be. Firkászokat meg végképp nem. Alig megyek pár métert Lana karon ragad és elhúz egy csendes helyre.

-         Jól vagy? – kérdezi aggódva.

-         Ki ez sok majom kint? Miért fotóztak és miért követtek idáig? – kérdezem idegesen.

-         Lana menj! – lép mögém Harry.

Lana elindul, de előtte még megölel. Harry elém lép és behúz egy üres előadóba. Becsukja az ajtót és neki esik az ajkaimnak. Mélyen csókol, belefeledkezve mindenbe. Újra és újra csókot kezdeményez addig, amíg el nem lököm magamtól.

-         Na, jó! Magyarázatot követelek! – nézek rá.

-         Nézd ne mondj nekik semmit! Semmit! Mi nem… Nem vagyunk együtt – túr bele a hajába.

-         Milyen érdekes! Eddig sem volt közünk egymáshoz! – csattanok fel.

-         Nézd én... – kezd bele.

-         Te mi? – kérdezem morogva.

-         Vízilabdázó voltam sokáig. A legjobb Londoni csapatban játszottam, de amióta szedem a gyógyszereim nem játszhatok. Kiraktak a csapatból és eltűntem egy időre. Elkezdtem az egyetemet és most megint megtaláltak – ül le.

-         Ha tudtad, hogy úgy is megtalálnak minek ólálkodsz állandóan a közelemben? Nekem nem kellenek a rajongóid meg a média! Te sem kellesz! Mégis ki a fene vagy te? Mit akarsz te tőlem? Egyáltalán Harrynek hívnak? – kiabálok rá.

-         Sajnálom! Lerendezem és békén hagynak… Én is békén hagylak – indul kifelé.

-         Szuper! Attól még a nyakamra fognak járni! – csattanok fel.

Kilép és bevágja az ajtót. Leülök az egyik székre és várok. Miért nem mondta el? Mindenki tudta csak én nem? Lana, miért nem szólt? Lehet, hogy átlagos életet akart élni és ment is neki egy ideig, de most mi lesz? Folyamatosan bujkálnom kell? Mostantól az újságban fogom magam látni? Felállok és végigsétálok a folyósón. Mindenki megbámul útközben. Megint kezdődik. Az órákon állandóan rólam pusmogtak.

„Jár egy végzőssel, de még csak elsős.”

„Egyáltalán nem illik hozzá!”

„Csak a hírnevére bukik.”

„Atom fura a csaj. Mégis ki szülte, hogy ilyen szemei vannak?”

„Nézz már rá! Ez egy ribanc!”

Alig vártam, hogy kiszabaduljak az óráról. Kifutottam a teremből és bezárkóztam az egyik vécébe. Amint megbizonyosodtam róla, hogy tiszta a terep elsírtam magam. Fogalmam sincs mennyi ideig voltam ott. Egyszerűen fogtam magam és elindultam hazafelé. Útközben belefutottam Harrybe is. Eléggé lehangolt kedve van. Nem nézek rá. Lehajtott fejjel megyek el mellette. Viszont elkapja a karom és megállít.

-         Nem fognak zaklatni. Megkértem őket – mondja egykedvűen.

-         Remek… - szipogok.

-         Sírtál? – lép közelebb.

-         Nem! – húzódok hátrébb.

Elengedi a kezem és megindulok kifelé. Amint kilépek az ajtón egy kisebb csoport indul el felém. Sietősre veszem a tempót, de az utca sarkán firkászok szobroznak és amint meglátnak elindulnak felém. A lányok hátul sikítani kezdenek. Harry nevét kántálják. 

-         Francba is! – motyogok magam elé.

-         Gyere! – fogja meg a kezem.

Engedem neki, hogy sietősen a kocsijához húzzon. Gyorsan beülök és elindulunk. A kolesz előtt is firkászok várnak. Felmordulok és megkérem, hogy álljon meg. Majd én lerendezem őket. Kiszállok a kocsiból és feléjük indulok. Azonnal fotózni kezdenek.

-         Elég volt! Húzzanak innen! Nincs közöm Harryhez. Nem is volt és nem is lesz soha az életben! Remélem érthető voltam! A suli elől is eltakarodhatnának! – lökdösöm őket félre.

Még a kapuban vissza nézek Harryre. A szemei fájdalomtól csillognak. Bemegyek és idegesen feltrappolok a szobámba. Ledobom a táskám és lecsúszok a fal mentén. Harry tekintete szinte bele égett az elmémbe. Azok a smaragd zöld szemek fájóan néztek utánam. Lehet valakibe két hetes ismeretség után beleszeretni? Ugyan! Hogy is, ne lehetne! Valakibe egy perc alatt is bele lehet szeretni. Nekem két hét kellett hozzá, hogy Harry teljesen az elmémbe férkőzzön. Másként, miért fájna? Előkotrom a zsebemből a telefonom és kikeresem Lana számát. Közvetlen alatta van az ő száma is. A kis piszok beleírta a számát a telefonomba. Letörlöm az időközben előbújt könnycseppjeim és tárcsázom. Egy ideig kicsöng majd durván beleszól. Érezni rajt az alkohol hatását.

-         Nekünk nincs közünk egymáshoz szívem! Nem is lesz! Töröld ki a számom! – bunkózik.

-         Nem ihatsz a gyógyszerre! Megölöd magad! – mondom egy hangon.

-         Aggódsz értem? – gúnyolódik.

-         Tudod mit? Kit érdekelsz! Öld meg magad, ha ezt akarod! – mordulok rá.

Kinyomom és befekszem tévézni. Keresgélek a csatornák között, de sehol semmi. Végül megakadok egy fényképről rólam és Harryről, amint a pékség közepén megcsókolt. Tátott szájjal bámulok a képernyőre. Harry kigyúrt, erős keze körbeölelik a vékony derekam. Magasabb nálam fél fejjel.

-      Nos rajongói információnk szerint Harry Styles a híres úszó ma megint hírt adott magáról. A régi pékségben kapták lencsevégre, ahol Harry régebben dolgozott, egy szőkés-barna hajú lánnyal elmélyülten csókolózni. A lány és Harry állítása szerint nincs köztük semmi. Nos a képek mást mutatnak kedves fiatalok! A rajongók szerint Harry boldogabb az elmúlt időben mióta a titokzatos lánnyal van együtt – mondja a riporter fapofával.

Több kép is van? Az egyiken a klub előtt, Lanával az egyetem udvarán, a kolesz előtt, az erkélyemen egy kép rólam, a pékség előtt és a pékségben egy csomó. Elkapcsolok és inkább valami idióta mesét kezdek el nézni. Tényleg boldogabb, mint előtte volt? Furdalni kezd a kíváncsiság milyen volt előtte. Milyen lehetett profi játékosként? Milyen szerencsés volt az a lány aki vele volt akkor. Reggel egy órát állok a szekrény előtt azon agyalva mit vegyek ma fel. Fogalmam sincs mit parázok ezen, de néha így előjön. Felveszek egy világoskék, farmer sortot, fekete pólóval és barna bőrkabáttal, fekete boka cipővel. Begöndörítem a hajam elől és teszek fel egy napszemüveget. Már állandó kellékké vált a számomra. Felveszem a kézi, krém színű táskám és elindulok. Az utcán sokan megbámulnak. Páran még autogramot is kérnek tőlem. Próbálom elhárítani őket, de nem hagyják magukat. Egészen az egyetemig követnek. Belépek az ajtón és Lana karon ragad. Behúz a lányvécébe és mindenkit kilökdös bentről. Egyesével megnézi a vécéket és beszélni kezd.

-         A bátyám tényleg sokkal boldogabb, amióta veled van! Miért nem látjátok azt, amit mindenki körülöttetek? Totál oda meg vissza vagytok egymásért! Ne mond azt, hogy nem, mert ez az igazság! Harryn látni, ahogy rád néz. Te meg mintha már az övé lennél! Soha nem volt egyetlen egy olyan lány sem akit ennyire féltene és óvna még magától is. Nem mondtuk el, mert feleslegesnek tartottuk. Nem gondoltuk, hogy megtalálnak újra! Sajnálom, hogy nem szóltam róla! Engem is utálsz? – hajtja le a fejét.

-         Én… Nem utállak – ölelem meg.

-         Szeret téged. Ő maga mondta – ölel vissza.

Lana délután feljön hozzám és beszélgetünk minden féléről. Mesél arról az időszakról. Amikor minden egyes meccs után a kórházban kötött ki a szíve miatt. Még tizenhét éves korában kezdődött el. Egyszerűen nem tudták mi a baja, amíg le nem állt a szíve. Azt mondták súlyos szívgyengeségben szenved, ami pokoli fájdalmakkal jár. Göcsökkel és pánik rohamokkal. Megtapasztaltam egy napja. Amikor megkapta a gyógyszert egyáltalán nem vízilabdázhatott. Kezelhetetlen volt a dühe így boxolni kezdett. Mostanra már azt is abbahagyta így beállt focizni. Sokan csak úgy emlegették, hogy a lecsúszott srác. Mesélt az első szerelméről aki minden érzelem nélkül megalázta. Számtalanszor megcsalta a háta mögött és Harry túlságosan vak volt. Amikor minden kiderült csúnyán kidobta a csajt és azóta egy lánnyal sem maradt meg egy hónapnál tovább. Amíg kibeszéli Harry fél életét beesteledik. Elbúcsúzik tőlem és hazafelé indul. Amint kilép az ajtón nekidőlök és felsóhajtok. Harry! Megrázom a táskám és előkutatom a telefonom. Írok neki egy rövid sms-t. „Látni akarlak!” Alig telik el két perc megkapom a választ. „Engedj be!” Visszaszórom a táskámba a cuccaim és az ajtóhoz lépek. Kinyitom és előttem áll teljes életnagyságban. Egy szürke póló van rajta és egy fekete farmer, fekete tornacsukával. A haja elől felzselézve míg a többi tincsei szanaszét állnak.

-         Látni akartál, hát itt vagyok – szólal meg a mély hangján.

-         Mióta állsz már itt? – lépek hozzá közelebb.

-         Már egy ideje – dől neki az ajtó félfának.

Ahogy dől kíváncsi szemeket vélek felfedezni a folyósón. Szúrósan nézek rájuk, mire elmennek és nem kíváncsiskodnak tovább. Leveszi a napszemüveget és végignéz rajtam. Utoljára a szemeim hagyja. Egy ideig csak bámuljuk egymást. Az egyik kezemmel végigsimítok a mellkasán és közelebb lépek hozzá. Lábujj hegyre állok és magamhoz ölelem. A karjai a derekam köré fonódnak és hatalmasat sóhajt. Beljebb lépked velem együtt a szobába és becsukja az ajtót. A kíváncsi tekintetek csalódottan mégis izgalmasan várakoznak. Elmosolyodom, amint szembe találom a fehér ajtómmal a tekintetem. Harry elenged és leül az ágyamra. Megállok előtte és magyarázni kezdek.

-         Sajnálom! Én… Nem kellett volna azt mondanom. Csak össze voltam zavarodva. Amikor veled vagyok minden olyan egyszerűnek tűnik. Sokszor fel sem tűnik, hogy van e rajtam napszemüveg vagy nincs. Nem érdekel, hogy miben vagyok. Nem érdekel más véleménye. Szabadnak érzem magam. Nem zavar, hogy idősebb vagy nálam. Csak túlságosan sok volt ez egyszerre. Két hete ismerlek és… Állandóan te jársz a fejemben. Mindig másokhoz hasonlítalak. Azt hiszem… Azt hiszem szeretlek. Szerelmes vagyok beléd – vizsgálom a földet.

Egy ideig nem szól semmit sem. Megfogja a kezem és összekulcsolja az ujjainkat. Feláll és felemeli a fejem. Elmosolyodik majd belekezd ő is a monológjába.

-         Nem találkoztam még olyan emberrel, akibe egy nap alatt totál belezúgok. Akinek csodálatos szemei vannak és megmenti az életem. Nem találkoztam még olyan lánnyal, aki miatt ennyi szarság után is normálisnak érzem magam, megfeledkezve minden bajomról. Féltelek téged! Féltelek magamtól és az életemtől is. Féltelek attól, hogy egy nap ez itt – bök a mellkasára – felmondja a szolgálatot és összetörsz. Félek, hogy bármelyik percben megunsz! Hogy mindig lesz valami olyan, ami miatt megharagszol és elhagysz! Jól érzem magam, amikor veled vagyok. Legszívesebben egész nap csókolnálak és ölelnélek, mert úgy érzem, hogy bármelyik pillanatban felébredhetek. Hogy csak álmodom és ugyan az a szívbeteg srác vagyok aki eddig is voltam. Amikor velem vagy eltudod terelni a gondolataim. Egy percig sem gondolok rá. Végre megtaláltalak magamnak. Szeretlek Cemy! Az első ütközésünktől fogva szeretlek! – húz magához.

Érzelmekkel dús csókot kezdeményez. Percekig csókolózunk szorosan ölelkezve. Úgy érzem,

hogy a szívem röpdös a boldogságtól. Amint elválunk Harry felkap a karjába és pördül velem egyet a szobában. Késő este van mire menni készül. Viszont én nem akarom elengedni.

-         Maradj! – ölelem át hátulról.

-         Kitesznek a koleszból, ha itt maradok! – nevet fel.

-         Kérlek! – mondom aranyosan.

-         Nem hoztam váltás ruhát – fordul meg.

Végül mégis marad és elmegyek zuhanyozni. Leveszem a zuhany kabin faláról a ruháit és felakasztom az ajtóra. Gyors zuhany után kimegyek hozzá. A gitárom nézegeti a sarokban. Amikor észreveszi, hogy figyelem feláll és elindul zuhanyozni.

-         Kimostam a pólód és a boxered. Az ajtón vannak – mosolygok rá. 

-         Hm –tűnik el a fürdőben.

Amire visszajön majdnem elalszom. Befekszik mellém és szorosan magához húz.